Natália
-3 °C
8 °C

Kormányválság Hollandiában

2006.06.29. 21:42
Három év kormányzás után a holland miniszterelnök bejelentette, hogy pénteken fölajánlja lemondását a királynőnek.

A holland miniszterelnök bejelentette csütörtökön, hogy fölajánlja kormánya lemondását Beatrix holland királynőnek. Jan Peter Balkenende azt mondta, pénteken nyújtja be három éve működő kormányának lemondását az államfőnek. A lépés következményeként valószínűleg előre hozott választásokat tartanak majd a nyugat-európai országban.

Korábban a nap folyamán a hárompárti kormánykoalíció legkisebb tagja, a Demokraták 66 (D66) párt megvonta támogatását a koalíciótól, tiltakozva az ellen, hogy tárcavezető marad Rita Verdonk bevándorlásügyi miniszter.

Verdonk személye a szomáliai származású képviselő, Ayaan Hirsi Ali ügye miatt került a középpontba: a miniszter asszony szokatlan szigorúsággal érvénytelennek nyilvánította a nemzetközileg is ismert és emberi jogi tevékenységéért elismert képviselőnő holland állampolgárságát. Bár később ezt a döntést a kormány gyakorlatilag visszavonta, a D66 ragaszkodott Verdonk távozásához.

A koalíciós partner megvonta a politikai támogatást

A D66 csütörtökön bizalmatlansági indítványt terjesztett be a miniszter ellen, de a többi kormánypárt megnyerte az ellenzék támogatását, így a kísérlet nem járt eredménnyel. Jan Peter Balkenende kormányfő a belga hírügynökség jelentése szerint azt is bejelentette, hogy az indítvány "nem jár következményekkel" a kormány működésére. Erre válaszul jelezte Lousewies van der Laan, a D66 frakcióvezetője, hogy pártja megvonja a politikai támogatást a kormánytól. A hárompárti koalíciót a D66 és a VVD részvételével Balkenende Kereszténydemokrata Tömörülése (CDA) vezette.

Legutóbb tavaly tavasszal alakult ki kormányválság az alacsony népszerűségi mutatókkal küzdő kormányban, miután a parlamentben nem kapta meg a kétharmados többséget a polgármesterek közvetlen választásáról szóló alkotmánymódosítás. Nem változtatott viszont a kabinet működésén az Európai Unió alkotmányos szerződéséről két hónappal később, tavaly június elsején rendezett népszavazás, amelyen a lakosság elvetette a dokumentumot.

Az idei helyhatósági választás eredményei meglehetős egyértelműséggel kormányváltást jeleznek előre az országban jövőre tartandó általános választáson: a baloldali ellenzék vezető ereje, a Munkapárt (PvdA) 23,4 százaléknyi szavazattal nyert, míg a CDA négy százalékkal, 16,9-re visszaesett. Csökkent a VVD és a D66 támogatottsága is a márciusi voksolás tanúsága szerint.