A német katolikusok kemény támadása a homoszexuális házasság ellen
A német katolikus egyház feje csütörtökön bírálta az alkotmánybíróság döntését, amely megerősítette a homoszexuális párok társadalmi és jogi státusát rögzítő törvényt. Lehmann püspök szerint az egyneműek házassága "szemantikai csalás". A katolikusok elégedetlenek az ellenzék új családügyi főpolitikusának kinevezésével is, akinek gyermeke ugyan született, de férje nincs.
Homo: játék a szavakkal?
A törvény, illetve annak alkotmánybírósági megerősítése, ahogy a bíboros fogalmazott, "eltolódást eredményez a társadalom alapvető értékeiben", mert az egyneműek partneri viszonya semmilyen vonatkozásban sem teljesíti a házasság célját. Ennek lényege éppen a férfi és a nő egyesülése - azaz két különnemű személyé. A homoszexuálisok párkapcsolatának elnevezését (Homo-Ehe, azaz hasonnemű házasság) Lehmann "szemantikai csalásnak" minősítette.
Lehmann tagadta, hogy az általa vezetett püspöki konferencia interveniált volna a keresztény uniópártoknál (CDU és CSU) a leányanya Katherina Reiche családügyi árnyékminiszterré történt kinevezése miatt. Hivatalos megkeresésre ugyan nem került sor, ám a katolikus klérus "nem hagyott kétséget afelől, hogy nem üdvözölheti ezt a személyi döntést".
Elsőbbségadás már nem kötelező
Az uniópártok alsóházi frakciójának egyházügyi megbízottja a Deutschland rádióban szintén kritikus hangon szólt az egyneműek párkapcsolatát szabályozó törvényről. Hermann Kues szerint saját jövőjét teszi kockára az a társadalom, amelyik nem biztosít elsőbbséget a különnemű kapcsolatoknak. A melegek és leszbikusok uniópártokon belüli szövetsége viszont üdvözölte az alkotmánybíróság szerdai állásfoglalását. Mint a szövetség vezetője rámutatott, a bázis egy lépéssel előbbre tart, mint a pártvezetőség.
A protestánsok szóvivője szintén kedvezően fogadta a karlsruhei döntést. Manfred Kock, a Német Evangélikus Egyház tanácsának elnöke azt nyilatkozta a Südwestrundfunk rádiónak, hogy a szerdai lépés javítja a homoszexuálisok helyzetét Németországban, a hátrányos megkülönböztetés immár végleg a múlté.
