Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

A szenátus jóváhagyta az újabb milliárdos segélyt

2005.09.09. 06:35
Az amerikai szenátus is jóváhagyta az 51,8 milliárd dolláros segélyt. Becslések szerint a Katrina hurrikán okozta károk után megítélt segélyek és az újjáépítés végösszege elérheti majd a 150-200 milliárd dollárt is.
Az amerikai képviselők után a szenátus is jóváhagyta csütörtökön a George Bush elnök által kért 51,8 milliárd dolláros azonnali segélyt a Katrina hurrikán károsultjainak a megsegítésére és az újjáépítésre.

A kongresszus a múlt héten már jóváhagyott egy 10,5 milliárd dolláros gyorssegélyt, vagyis így már 62,3 milliárd dollár felhasználásáról döntöttek. Egyes becslések szerint a segélyek és az újjáépítés végösszege elérheti majd a 150-200 milliárd dollárt is.

A 100 tagú szenátus 97 vokssal ellenszavazat nélkül, a képviselőház pedig 410 szavazattal 11 ellenében hagyta jóvá az elnök kérését.

Véres gitár és deficit

A demokrata párti törvényhozók megszavazták az összeget, de a vitában bírálták a kormány bizonyítványát. Frank Lautenberg demokrata párti szenátor egy fényképet mutatott körbe, amelyen a mosolygó Bush elnök látható gitárral a kezében Kaliforniában egy nappal azután, hogy a hurrikán lecsapott New Orleansra. A szenátor megjegyezte, hogy "ez az egyik legrosszabb vezetői kudarc országunkban".

A természeti csapással kapcsolatos kiadások tovább növelik az amúgy is óriási, az iraki háború költségeivel dagasztott deficitet az idén és jövőre. A csütörtökön megszavazott összegből a sokat bírált rendkívüli helyzetek szövetségi hivatala (FEMA) 50 milliárd dollárt, a Pentagon 1,4 milliárd dollárt kap, 400 millió dollár pedig műszaki alakulatokhoz kerül csatornák kotrására, szivattyúk javítására és más feladatokra.

Bush elnök csütörtökön egy nyilatkozatában közölte, hogy a FEMA és a vöröskereszt munkatársai azon fáradoznak, hogy a rászorulók mihamarabb kézhez kapják a családonként előirányzott 2000 dolláros szövetségi segélyt, amelyet bankkártya formájában adnak át nekik. Elmondta, hogy eddig 400 ezer család jelentette be igényét a FEMA illetékeseinél a szövetségi segélyre. A hivatal háromezer munkatársa fogadja a hívásokat a nap 24 órájában.

Mégsem osztják

Nem sokkal az elnök szavainak elhangzása után a FEMA bejelentette, hogy egynapos próba után felfüggeszti a napi megélhetési gondokat enyhítő bankkártyák szétosztását a The New York Times internetes honlapjának értesülése szerint. Egyelőre nem ismert a döntés oka, de gondok voltak a kártyával egyebek között Houstonban, ahol százak várakoztak, hogy megkaphassák, de hiába.

Bush elnök szeptember 16-át a hurrikán áldozatainak emléknapjává és imanapjává nyilvánította. Dick Cheney alelnök csütörtökön szemleutat kezdett a louisianai partvidéken.

A Chronicle of Philanthropy adatai szerint az amerikaiak csütörtökig összesen 587 millió dollárt adományoztak a hurrikán károsultjainak a megsegítésére.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.