Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Hárommilliárd ember él napi 2 dollárból

2003.06.06. 20:44
A Föld népességének a fele, mintegy hárommilliárd ember szegénységben él, napi jövedelmük nem haladja meg a két dollárt - közölte pénteken a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO).
A Föld szegényei csaknem kivétel nélkül a fejlődő országokban élnek. Közülük egymilliárdra rúg azoknak a leginkább nyomorgóknak a száma, akik napi egy dollárnak megfelelő összegből kénytelenek megélni.

180 millió munkanélküli

A hivatalos munkanélküli statisztikák szerint a világ országaiban jelenleg 180 millió keresőképes korú embernek nincs munkája. Ez a legmagasabb érték a felmérések kezdete óta, a tendencia további emelkedést mutat - emelte ki jelentésében a Reuters brit hírügynökség.

Eközben több mint egymilliárd azoknak az embereknek a száma, akik félnapos munkakört vagy képesítésüktől elmaradó szintű állást töltenek be.

A szegénység nem korlátozódik a fejlődő országokra - mutat rá az ILO jelentése, amelyet a jövő héten terjesztenek a szervezet genfi közgyűlése elé. Eszerint a húsz legfejlettebb ipari állam népességének több mint tíz százaléka kénytelen akkora jövedelemmel beérni, amely nem éri el az adott országban kimutatott átlagfizetés felét.