Miklós
-7 °C
2 °C

Kitiltotta egymás repülőit India és Pakisztán

2001.12.28. 10:58
Kitiltotta a pakisztáni légitársaság repülőgépeit légteréből az indiai kormány. Az intézkedés annak érdekében történt, hogy Pakisztán nyomást gyakoroljon azokra a csoportokra, amelyeket felelősnek tartanak az Újdelhi parlament elleni merényletért. Válaszul a pakisztáni kormány is lezárta légterét az indiai repülőgépek elől. -jelentette a CNN. Kofi Annan, az ENSZ főtitkára és Colin Powell amerikai külügyminiszter egyaránt sürgette India és Pakisztán vezetőit, hogy tegyenek intézkedéseket a két ország közötti feszültség csökkentésére.
Egymás repülőgépeinek légtérből való kitiltása után India bejelentette, hogy korlátozza az Újdelhiben tartózkodó pakisztáni diplomaták számát, az ott maradó követségi dolgozók pedig nem hagyhatják el a várost. Röviddel ezután Pakisztán ugyanezt az intézkedést vezette be az indiai diplomaták ellen.

Nem értik, hogy komoly az ügy

Az indiai külügyminiszter, Jaswant Singh kijelentette, hogy az indiai kormánytagok úgy érzik, a pakisztáni kormány még mindig nem értette meg az újdelhi parlament ellen elkövetett támadás komolyságát. "Reméljük Pakisztán végre megérti a helyzetet, és mindent megtesz a terrorcsoportok megfékezése érdekében." Hozzátette: India kész újabb szankciók bevezetésére is.

Csak higgadtan

"Minden országnak megvan a joga, hogy olyan diplomáciai lépéseket tegyen meg, amilyeneket jónak lát saját biztonsága érdekében"- mondta az amerikai külügyminisztérium helyettes szóvivője, Phlip Reeker. De hozzátette: "Elvárjuk, hogy India és Pakisztán körültekintően gondolja át, hogy mit tehetnek a jelenlegi szituáció megoldása érdekében."

Arra biztatjuk Indiát és Pakisztánt, hogy kerüljenek el egy olyan konfliktust, amelyben egyik oldal sem járna jól." -mondta Reeker. Kofi Annan ENSZ főtitkár mellett Jack Straw brit külügyminiszter is arra szólította fel a két országot, hogy működjenek együtt a problémák megoldása érdekében.

Nem komplikálnak

Arra az amerikai kérdésre, hogy ez a krízis nem akadályozza-e az Egyesült Államok terror elleni háborúját, Lalit Mansingh, India amerikai nagykövete azt válaszolta: "nem teszünk semmit, ami komplikálná a háborút."