Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Irak kis híján lelőtt egy amerikai kémrepülőt

2001.07.26. 10:53
Kapcsolódó cikkek (1)
Az iraki hadsereg kis híján lelőtt egy amerikai kémrepülőgépet, amelyik az iraki gépek számára tiltottnak számító zónában repült. Egy név nélkül nyilatkozó amerikai védelmi vezető szerint az irakiak már régóta ki szerették volna próbálni az új technikáikat.

Az iraki légelhárítás közel volt ahhoz, hogy lelőjön egy amerikai U-2 kémrepülőgépet - jelentette be egy amerikai védelmi tiszt szerdán. A tiszt szerint az orosz gyártmányú, módosított légelhárító rakétát kedden észlelték, és alig néhány méterre húzott el az iraki gépek számára tiltott zónában tartózkodó amerikai gép mellett.

A rakétát véletlenszerűen lőtték ki

Az amerikai katonaság úgy véli, a rakétát véletlenszerűen, célzó radarok használata nélkül lőtték ki. A rakéta a U-2 kémrepülőgép mögött és alatta robbant, elég távol, hogy a gépben ne keletkezzen kár, de elég közel, hogy a pilóta is érezze a robbanás okozta lökést.

A U-2 gépen nincs fegyverzet, egy ember vezeti, hagyományos feladata a felderítés, 20 kilométeres magasságból is képes lefotózni az ellenséges objektumokat. Korábban a CBS televízió azt állította: az irakiak javítottak kémrepülőgép-felderítési és elhárítási technikájukon.

Az irakiak kipróbálták új technikájukat

A névtelenségbe burkolózó amerikai tiszt a Reutersnek adott nyilatkozata szerint az amerikaiak ismerték az iraki technikát, és csupán arra vártak, hogy mikor fogják azokat kipróbálni. "Nyilván kissé aggódunk a történtek miatt, de fenntartjuk magunknak a jogot, hogy később bármikor visszaüssünk" - mondta a védelmi tiszt.

Az amerikai és brit repülőgépek közel egy évtizede járőröznek az Irak feletti térségekben. Iraknak tilos gépeit a tiltott zónában használni. A zónákat azért állították fel, hogy az iraki kurd és siíta kisebbségeket megvédjék Szaddam katonaságától.