Mária
-6 °C
-2 °C

Straw: Irak jobb hely lenne Husszein nélkül

2002.08.29. 10:57
Hónapok telhetnek el addig, míg eldől az Irak elleni háború kérdése - véli a brit vezetés. Az amerikai kormányzat ezzel szemben gőzerővel propagálja a háborút, retorikai csapásokat mérve ingadozó szövetségeseire. A védelmi miniszter főtanácsadója szerint Szaúd-Arábia csak térségbeli pozícióit félti egy demokratikus Iraktól. A korábban már ellenségként is megbélyegzett stratégiai szövetséges ugyanis ellenzi Husszein megbuktatását.
Bár Jack Straw külügyminiszter szerint is "kétségtelen, hogy Irak jobb hely lenne Szaddam Husszein nélkül", a brit vezetés mégsem foglalt egyértelműen állást az amerikaiak Irak elleni hadműveleteiről. Nagy-Britannia elsődleges célja, hogy az iraki vezetés teljesítse az ENSZ Biztonsági tanácsának a fegyverzetellenőrök visszatéréséről szóló határozatait - áll a brit kormány közleményében. Ennek érdekében akár ultimátumot is intéznének Irakhoz, azonban az esetleges szankciókról nem tett említést a közlemény.

Hónapok múlva döntenek

Straw cáfolta a minapi sajtójelentéseket, miszerint a brit kormánynak, az Egyesült Államok első számú szövetségesének a véleménye az Irak elleni fellépés kérdésében nem találna meghallgatásra amerikai kormánykörökben. A brit kormány nem zárja ki egy Irak elleni katonai akció lehetőségét, és nem is kell azt megtennie, mondta Straw a Financial Timesnak. Véleménye szerint "néhány hónapig nem születik döntés" egy Irak elleni támadásról.

Bár a briteken kívül az amerikaiak számos stratégiai szövetségese - köztük a választások előtt álló Németország, a katonai akcióban felvonulási terepként számításba vett Törökország és Szaúd-Arábia is - a háború ellen foglalt állást, Ken Adelman, Donald Rumsfeld védelmi miniszter főtanácsadója szerint Amerika szövetségesei gyorsan felsorakoznának egy Irak elleni katonai akció támogatására. A Nemzetbiztonsági Tanács volt helyettes vezetője szerint Szaúd-Arábia csak azért ellenzi az irak elleni katonai akciót, mert potenciális vetélytársat lát egy demokratizálódott Irakban.

Barátságtalan szövetséges

"Egy demokratikus, olajban gazdag, sikeres és nyitott Irak létrejöttétől tartanak, és ezért ellenzik a háborút" - mondta el a BBC-nek Adelman. A tanácsadó Szaúd al-Fejszál szaúdi külügyminiszter háborúellenes nyilatkozatára reagált. "Megfontolatlanság lenne kijelenteni, hogy Irakkal kapcsolatban a legfontosabb dolog Husszein megdöntése" - nyilatkozta a BBC-nek al-Fejszál, hozzátéve, hogy az iraki diktátor sorsáról saját népének kell döntenie. A szaúdi külügyminiszter véleménye szerint az igazi feladat az ENSZ fegyverzetellenőreinek újbóli Irakba küldése lenne.

Adelman nem az első az amerikai vezetésben, aki hangos kritikával illette az Egyesült Államok egyik legrégebbi közel-keleti szövetségesét háborúellenes magatartása miatt. Néhány vezető amerikai konzervatív politikus korábban a szeptember 11-ei támadásokban nagy számban résztvevő szaúdi állampolgárságú terroristák miatt kiáltotta ki ellenségnek a sivatagi királyságot.

A fehér cowboy

A háborús retorika jellemzte Donald Rumsfeld felszólalását is. Az amerikai védelmi miniszter Husszeint Adolf Hitlerhez, George W. Busht Winston Churchillhez hasonlítva tette fel a kérdést: "Hát nem akkor mondták, hogy talán Churchillnek volt igaza, mikor a németek már minden országot megtámadtak?"

Az Egyesült Államok Kongresszusa szeptemberben folytatja az Irak elleni tervezett hadműveletekkel kapcsolatos meghallgatásokat. A képviselők tervei szerint a kérdésről szavazni is fognak, bár egyre több jel mutat arra, hogy Bush a támogatástól függetlenül is megindítaná a háborút.

"Az USA több mint szuperhatalom"
A brit Independent csütörtöki számában megállapítja, hogy növekszik a nemzetközi ellenzés az Irak elleni amerikai tervekkel szemben. Washington célja azonban nem a fegyverzetellenőrzési vita megoldása, hanem Szaddám eltávolítása, s ezért mélyül a diplomáciai szakadék London, és a Bush kormányzat között - állapítja meg a lap.

A Berliner Zeitung szerint az Egyesült Államok már nem érzi abszolút szükségesnek, hogy számításba vegye szövetségesei véleményét. "Az USA több mint szuperhatalom" - jegyzi meg a berlini újság -, "immár az egyetlen szuperhatalom".

A párizsi székhelyű International Herald Tribune árnyalt taktikai változást érzékel a francia álláspontban. Nem arról van szó, hogy Franciaország hirtelen elfogadta volna az amerikai álláspontot, de bölcsebbnek találja, ha az egyetértést hangsúlyozza az amerikaiakkal. Franciaország így próbálja moderálni az amerikai politikát, és nyitvahagyni saját lehetőségeit, abban az esetben, ha az USA egyoldalúan lép fel - írja egy, névtelenségét megőrző francia politikusra hivatkozva a nemzetközi lap. Forrás: BBC Magyar Adás