Miklós
-7 °C
2 °C

Szaddám Huszeinre 12 vádpont vár

2005.06.05. 20:46
A lehetséges 500 helyett mindössze 12 vádponttal kell szembenéznie Szaddám Huszein megdöntött iraki elnöknek az ellene hamarosan meginduló perben. Irakban vasárnap bunkerrendeszert fedeztek fel, és elfogták Mullah Mahdit, az ellenállók egyik vezérét.
Szaddam Huszein megbuktatott iraki diktárort egy amerikai felügyelet alatt álló bagdadi börtönben tartják fogva, mióta 2003 decemberében sikerült kézre keríteni őt. A vádakat 2004. július elsején ismertették vele.

Egyebek között politikai ellenfelei meggyilkolásával, a kurdok lakta észak-iraki Halabdzsa városa ellen 1988-ban intézett gáztámadással, Kuvait 1990-es inváziójával, továbbá az 1991-es öbölháború után kitört kurd és síita felkelés vérbe fojtásával vádolják.

Laith Kuba iraki kormányszóvivő szerint "időfecsérlés" volna, ha a bíróság mind az 500 vádpontot vizsgálná. A szóvivő bagdadi sajtóértekezletén elmondta: Szaddám Huszein bírósági tárgyalása, amelyre a kormány álláspontja szerint a lehető leghamarabb sort kellene keríteni, valószínűleg két hónapon belül kezdődik meg.

Megtalálaták a bunkert

Amerikai katonák Irak nyugati részén nagy kiterjedésű bunkerrendszert fedeztek fel, amelyben a felkelők fegyvereket és egyéb katonai felszereléseket rejtettek el.

A 170 méter széles és 275 méter hosszú komplexum az iraki felkelők eddig feltárt egyik legnagyobb rejtekhelye. A több különböző szobából álló létesítményben az iraki biztonsági szolgálat és a koalíciós erők négy bebútorozott lakószobát, egy friss élelmiszerrel teli konyhát, két zuhanyozót és működő légkondicionáló berendezést találtak. Emberek nem voltak a bunkerben, közölte Jeffrey Pool százados, a 2. tengerészgyalogos hadosztály szóvivője.

A fegyverraktárban különböző típusú géppuskák, aknavetők, rakéták, tüzérségi lövedékek, fekete egyenruhák, iránytűk, menetnaplók, éjjellátó szemüvegek és teljesen feltöltött mobiltelefonok voltak halomba rakva.

Elfogták a lázadók egyik vezérét

Vasárnap elfogták az iraki lázadók egyik befolyásos vezetőjét, aki számos véres merényletet tervelt ki az arab országban, jelentette be a bagdadi védelmi minisztérium.

A tárca szombati közlése szerint az iraki biztonsági erők amerikai támogatásával az ország északi részén fekvő Moszulban végrehajtott rajtaütés során fogták el a Mullah Mahdi és Abu Abdul-Rahman néven is ismert férfit. Vele együtt őrizetbe vettek hat másik személyt, köztük a lázadó vezér fivérét is.

"Ez jelentős eredmény. Mullah Mahdi az ország egyik legveszélyesebb terroristája" - hangoztatta a tárca szóvivője. Az iraki állampolgárságú lázadó vezért az Anszár asz-Szunna rettegett iraki felkelőcsoport befolyásos vezetőjének tartják, aki feltehetően kapcsolatban áll az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat iraki szárnyát vezető, jordániai származású Abu Muszab az-Zarkávival is.

A lázadóvezér számlájára számos látványos támadást írnak, köztük a moszuli amerikai támaszponton a múlt év végén elkövetett robbantásos merényletet is.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!