Natália
-3 °C
8 °C

Az iraki lecke

2003.04.11. 10:18
Elesett - felszabadult - az első állam a George W. Bush által tavaly megnevezett "gonoszság tengelyéből", a tömegpusztító fegyverek gyártásával és a nemzetközi terrorizmus támogatásával vádolt Irak, Irán és Észak-Korea hármasából (a hármas negyedik tagja a nagy nyilvánosság előtt kevesebb gyakorisággal ócsárolt, de azért igencsak szemmeltartott Szíria).
A legfontosabb kérdés most az, hogy mi lesz Irakkal. Szaddám Huszein több mint három évtizedes rémuralmának vége, és aki szerint ez nem jó, az eddig nem figyelt oda rendesen. De még minden fordulhat rosszra, rosszabbra, ha a szövetségesek nem lépnek gyorsan, hogy helyreállítsák a rendet az országban; ha nem szűnik meg belátható időn belül a megszállás; ha a diktatúrát - és a katonai fennhatóságot - viszonylag rövid időn belül nem váltja fel egy stabil iraki önkormányzat.

A diktatúra felszámolása csak az első lépés volt. A második a helyreállítás. Az sokkal nehezebb lehet. Láthattuk, hogy most mennyire örülnek az irakiak az amerikai katonáknak. De biztosak lehetünk benne, hogy egy év múlva nem akarnak belőlük többet látni a hátuk közepénél. Senki nem szeret megszállt országban élni, gondolom. Megalázó lehet a kalifák valaha volt fővárosában nyugati katonát látni. Aligha lesznek nagyon sokáig népszerűek.

Lesz következő?

A második legfontosabb kérdés az, ami most feltehetőleg három embert foglalkoztat leginkább. A három ember: Basar al-Asszad szíriai elnök a szomszédos Damaszkuszban, Kamenei iráni nagyajatollah a szomszédos Teheránban és Kim Dzsong Il észak-koreai diktátor kicsit odébb, Phenjanban. A kérdés: most akkor mi leszünk a következők?

Lehet. A három rezsim deklaráltan Washington ellensége. Szíriáról és Iránról tudható, hogy aktívan, nyíltan és hosszabb ideje támogatnak terrorista szervezeteket (például a libanoni Hezbollahot és a palesztin Hamaszt). Mindhárom ország próbálkozott vagy próbálkozik valamilyen tömegpusztító fegyverrendszer beszerzésével, noha teljes bizonyossággal csak Észak-Koreáról lehet tudni, hogy nukleáris ambíció vannak. Irán állítólag polgári célokra építi atomerőművét, de nem kell nagyon paranoiásnak lennünk ahhoz, hogy megkérdezzük: minek van szüksége a Közel-Kelet harmadik legnagyobb olaj- és földgáztartalékaival rendelkező országnak atomenergiára? Vagyis teljesen megfelelnek a Washington által megszabott "kívánalmaknak", mondhatni szinte ideális célpontok.

Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter a múlt héten figyelmeztette is Szíriát, hogy még véletlenül se próbáljon segítséget nyújtani az iraki rezsimnek, mert azt Amerika ellenséges lépésként értelmezné. Szerdán Washingtonban egy újságíró kérdésére válaszolva Rumsfeld azt mondta, hogy nincs szó Szíria elleni háborúról, de a megfogalmazásból az hallatszott ki, hogy még lehet. John Bolton, az adminisztráció egyik legkeményvonalasabb tagja szintén szerdán azt mondta Rómában, hogy reméli, az említett három rezsim "tanult Irak leckéjéből". És nem ezek az első, alig burkolt életveszélyes fenyegetések, amelyeket az elmúlt két évben Irán, Észak-Korea és Szíria Washingtonból kap.

Az Egyesült Államok persze lépten-nyomon hangsúlyozza, hogy legelsősorban békés eszközökkel akar gátat vetni a tömegpusztító fegyverek elterjedésének. Egyelőre nincs is különösebb jele annak, hogy háborúra készülne Szíria, Irán ellen. Ezekkel az országokkal Amerika kapcsolata évtizedek óta egy sor okból stabilan rossz, de kevésbé, mint Irakkal volt. A párhuzam tehát semmi esetre sem tökéletes. De azt is állandóan hallani, hogy Amerika nem fog habozni, hogy saját biztonsága érdekében megelőző támadást intézzen ellenségei ellen, ha kell, és hogy a szeptember 11-i események fényében semmit sem tart fenyegetőbbnek, mint a tömegpusztító fegyverek - atomfegyverek, vegyi fegyverek, vírusok - rossz kezekbe kerülését. Másrészt a washingtoni keményvonalasok - akiknek helyzete a sikeres háborút követően nyilván megerősödik - a fegyverkorlátozásnál jóval messzebbre tekintenek a Közel-Keleten. A Bush-kormány jobbszárnya deklaráltan a térség teljes átalakítását, demokratizálását várja az iraki rendszerváltástól, és ebben a projektben Szíria katonai diktatúrája és Irán papköztársasága csak útban lehet.

Az iraki lecke

A harmadik kérdés az, hogy milyen következtetést vonnak le ezek a potenciális áldozatjelöltek az elmúlt pár hónap és különösen az elmúlt napok eseményeiből. Azt, hogy nem érdemes Amerikával kötekedni, és talán mégse kéne annyira erőltetni azt az atombombát (Irán)? Vagy pedig pont az ellenkezőjét? Szaddám nem tudta megvédeni magát. Talán a teheráni ajatollahok fejében most az jár, hogy csak egyetlen módon menekülhetnek meg Amerika haragjától, és az éppenséggel nem a leszerelés, hanem a minél gyorsabb fegyverkezés, állig. Ahogy Észak-Korea csinálja.

Amerika óvatos Észak-Korea-politikáját ugyanis csak részben magyarázza meg, hogy elvonta figyelmét Irak. A halkszavú amerikai politikának, a fenyegetőzés hiányának a legfőbb oka ott az, hogy Észak-Korea szinte biztosan rendelkezik már most egy vagy két atombombával, és hozzá olyan rakétákkal, amelyekkel elérheti Seattle-t és Los Angelest. Kim Dzsong Il így gyakorlatilag sérthetetlen. Irak leckéje ezért talán nem csak az, ami Bagdadban történt, hanem ami Phenjanban nem történik, és talán soha nem is fog.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.