Judit
3 °C
6 °C

Problémák az Irak elleni háborúval

2002.10.15. 09:51
Noha tagadhatatlan, hogy Irak felszabadítása mindenkinek jó lenne, elsősorban maguknak az irakiaknak, a Szaddám Husszein elleni háború számos komplikációval járhat. Így áldozatokkal, veszélyekkel, egy legyőzött országgal, amit a háború után rendbe kell szedni, jogi-stratégiai aggodalmakkal, plusz egy dühös arabokkal teli, ellenséges Közel-Kelettel. Az Irakról szóló előző cikkünkben az előnyöket, most az akadályokat és kockázatokat nézzük.
Kétségtelen, hogy a Szaddám Husszein megbuktatására irányuló amerikai hadjárat - hiszen ez az Egyesült Államok célja, nem egyszerűen a fegyverzetellenőrök visszaküldése vagy akár Irak lefegyverzése - számos eredménnyel és pozitív fejleménnyel kecsegtet. Ilyen eredmény volna az iraki nép felszabadítása Szaddám kegyetlen sztálinista diktatúrája alól (nevezzük nevén, könyörgöm), az iraki tömegpusztító fegyverek megsemmisítése, valamint egy komoly fenyegetés megszűnése, amely nem csak a Közel-Keletet, de áttételesen (elsősorban az olajkitermelésen és -kereskedelmen keresztül) az egész világot érinti. Reményteli továbbá, noha korántsem biztos, hogy egy demokratizált és a nyugati biztonsági rendszerbe integrált Irak az egész térségben pozitív folyamatokat indíthat el: megerősítheti a demokratikus és modernizáló erőket a Közel-Kelet más, némileg Irakra emlékeztető diktatúráiban és kis autokráciáiban.

A dolog persze nem ilyen egyszerű. Nem mintha a fent említett dolgok nem volnának reálisak vagy fontosak. Velük vitatkozni, úgy érzem, nehéz. Elérésükhöz azonban háborút kell vívni, ez pedig mindig problémákat vet fel. Utána pedig...?

Háború, háború, háború

Az első és legnyilvánvalóbb probléma a háborúval, hogy sokan meg fognak benne halni. Amerikaiak és arabok, katonák és civilek. Még akkor is, ha az amerikai hadsereg valószínűleg gyorsan és viszonylag fájdalommentesen nyerni tud majd. Áldozatok lesznek. Ezt nem szabad elfelejtenünk, már csak azért sem, mert a háborút elvileg egy jó ügy érdekében, további emberéletek megóvása érdekében vívják. (Ezt persze jogunkban áll nem elhinni George W. Bush-nak. De a várható előnyöket szemmel tartva lehetünk így is háborúpártiak.)

Beláthatjuk azt is, hogy a vegyi és biológiai fegyverekkel felszerelt Szaddám Husszein, ha valóban vesztét érzi, nem fog habozni, hogy használja is ezeket a holmikat. Az amerikai tervezők legrosszabb rémálma az, hogy az iraki diktátor rakétákat lő ki Izraelre, a konfliktus kiterjesztésének reményében. Lehet ugyanis, hogy Izrael nem tartóztatná meg magát úgy, mint 1991-ben (Irak akkor is bepróbálkozott ezzel), és visszalőne valami hasonlóan durva cuccal (van neki). Ez káoszhoz vezetne az egész Közel-Keleten, teljesen tönkretenné az amúgy sem valami jó izraeli-arab kapcsolatokat, és Amerikát is ellehetetlenítené a környéken. Ezzel senki nem járna jól.

Mit tehet meg Amerika és mit nem?

A másik probléma a háborúval, hogy kérdéses: van-e egyáltalán joga Amerikának megbuktatni az iraki diktátort. Az ENSZ szinte biztosan felhatalmazást fog adni az Egyesült Államoknak, hogy katonai erőt is bevessen Irak ellen, azzal a céllal, hogy Bagdadot rákényszerítse a lefegyverzést előíró ENSZ BT-határozatok betartására. De mit jelent ez pontosan? Egyelőre nem lehet tudni, hogy hogyan lesz megfogalmazva ez az új határozat. Amennyiben a Biztonsági Tanács azt mondja ki, hogy az Egyesült Államok - vagy akár a nemzetközi közösség - minden szükséges eszközt igénybe vehet Irak lefegyverzésére, abba már belefér az is, hogy Szaddám Husszeint megfosszák hatalmától, országát pedig megszállják - mutat rá Dr. Valki László, az ELTE Nemzetközi Jogi Tanszékének tanára. Jogi szempontból ebben az esetben a háborúba belekötni nem lehet.

Persze: a háború nem csak jogi problémákat vet fel. A Biztonsági Tanács legitimmé teheti az amerikai akciót. De nem biztos, hogy a rossz szájízt elmulaszthatja, amit sokak afelett fognak érezni, hogy az Egyesült Államok látszólag keresztülnyomott egy ilyen döntést a nemzetközi közösség legfőbb döntéshozó szervén, hogy "saját háborúját" hitelessé tegye. Ez a háború lehet jogos, szükséges, még igazságos is. De a teljesen világos és egyértelmű iraki fenyegetés hiányában tűnhet egyszerű keménykedésnek, amerikai önkényeskedésnek, amely ilyen formán a BT hitelének sem biztos, hogy jót tesz. Amerika image-ének biztosan nem. Tűnhet? A legtöbb közvélemény-kutatás - és olvasói levél - szerint nagyon is ennek tűnik. Nem biztos persze, hogy az Egyesült Államoknak a terrorizmus elleni háborújában elsősorban jóindulatra van szüksége, annál sokkal erősebb és befolyásosabb ország. De talán az sem árt.

Ráadásul vannak, akik szerint az egész nemzetközi rendet meginogtathatja, ha Amerika látszólag önkényesen megtámad egy országot, bármilyen sötét múltú és veszedelmes is az az ország. Szerintük ez rossz precedens.

Mi lesz utána?

Aggodalomra adhat okot az is, hogy nem lehet pontosan tudni, mi lesz a háború után. Ha az Egyesült Államok és európai szövetségesei nem fordítanak elég pénzt és energiát Irak újraépítésére, demokratizálására és a nyugati biztonsági rendszerbe illesztésére, az ország még sok bajt okozhat. Irak nem egységes nemzet. Egyesek szerint az sem elképzelhetetlen, hogy vallási-etnikai-törzsi vonalak mentén darabokra hullik. Egy erős központi hatalom nélkül a véres káosz legalábbis valószínű. A tekintélyes International Crisis Group elemzése szerint Irak megosztottsága, militarista öröksége és tapasztalatlansága a demokráciában csak további erőszakhoz vezethet. Ennek nem csak az irakiak innák meg a levét, de pánikot okozhat az egész környéken. Irak a Közel-Kelet meghatározó állama, széthullása hatalmi vákuumhoz vezetne. Csak egy példa: a kurdügyben nagyon érzékeny törökök előre szóltak, hogy ha az észak-iraki kurdok nagyon önállóskodni mernek Szaddám bukása után, ők átküldik katonáikat a határon.

(Amerikai újságok egyébként úgy tudják, hogy az Egyesült Államok már készíti Irak háború utáni megszállásának tervét. Az először a New York Times-ban megszellőztetett tervek szerint Irak amerikai katonai kormányzót kapna, hasonlóan ahhoz, ahogy Douglas MacArthur tábornokot helyezték Japán élére a második világháború után. Néhány év [?] katonai kormányzás után az országot átadnák egy demokratikusan választott polgári kormánynak.)

Nehéz megjósolni továbbá, hogy milyen hatással lesz Irak megtámadása és a háború után hosszan tartó megszállása az arab-iszlám világban. Van alapja annak a reménynek, hogy ha Irakot demokratizálják, az pozitív folyamatokat indíthat el az egész környéken. De létezik egy pesszimista olvasat is: eszerint Irak amerikai megszállása éppenséggel a Nyugat-ellenes és szélsőséges erőknek kedvezne a környező országokban. Nyugati katonák az arab-iszlám világ szívében, évekig, évtizedekig? Amerikai (keresztény) katonai fennhatóság Bagdadban, az egykori arab birodalom fővárosában? Hmm. Ha a dolgok esetleg nem alakulnak jól, ez teljesen ellehetetlenítheti arrafelé nem csak az Egyesült Államokat, de az egész Nyugatot.

Az amerikai katonai jelenlét továbbá biztosan nyomasztani és esetleg további fegyverkezésre fogja ösztönözni a két, szintén "latorállamként" és a terrorizmust támogató hatalomként számontartott szomszédot, Iránt és Szíriát. Iránnak állítólag atomfegyverprogramja is van. "Az egész térség biztonságpolitikai helyzetét rontani fogja az amerikai megszállás" - borong N. Rózsa Erzsébet, a Teleki László Külpolitikai Intézet szakértője. N. Rózsa rámutat, hogy az Egyesült Államokra ezúttal nem "felmentő seregként" tekintenek az ottaniak, mint 1991-ben, hanem éppen ellenkezőleg: agresszorként. A kuvaiti lövöldözések se véletlenek.

Talán érdemes megtámadni Irakot. Felszabadítani az országot a zsarnokság alól, leszerelni Szaddám Husszein fegyvereit (betartatni az ENSZ határozatait), megpróbálni stabilizálni az egész régiót és demokratikus államot létrehozni az arab világ szívében - ezek nemes és talán elérhető célok. Viszont nem egykönnyen, és nem számottevő kockázat nélkül.