Mária
-7 °C
3 °C

Túszejtő volt az új iráni elnök?

2005.06.30. 08:55
Muszlim diákok 1979-ben megszállták az Egyesült Államok teheráni nagykövetségét, ahol másfél évig fogságban tartottak 52 amerikait. Volt amerikai túszok az új iráni elnökben felismerni vélik egyik egykori fogva tartójukat.
Huszonöt évvel azt követően, hogy Iránban fogva ejtették őket, öt volt amerikai túsz azt állítja, hogy az új iráni elnökben felismerni véli egyik őrét.

Az iráni elnökválasztásról sugárzott felvételek alapján jutottak arra következtetésre, hogy Mahmúd Ahmadinezsád volt egyik iráni fogva tartójuk.

Belebukott a Carter-kommandó is
A múlt század történetének legnagyobb túszszedése volt a teheráni amerikai nagykövetség épületének elfoglalása 1979. november 4-én. Ötvennégy túszt tartottak fogva egészen 1981 januárjáig. A túszszedők a külföldre menekült sah kiadatását követelték. Jimmy Carter elnök parancsára az amerikai különleges erők megpróbálkoztak a túszok kiszabadításával, de az Iránba küldött helikopterek szerencsétlenül jártak a sivatagban.

Chuck Scott, az amerikai hadsereg nyugalmazott ezredese kijelentette: akkor is felismerné őt, ha haját szőkére festenék és levágnák szakállát. Három volt fogolytársa - David Roeder, William Daugherty és Don A. Sharer - szerint kétségtelen, hogy Ahmadinezsád egyike volt a túszejtőknek.

Egy másik volt amerikai túsz, Thomas E. Schaefer, a légierő nyugállományú ezredese azonban kételkedik, és neki az új iráni elnök arcáról és nevéről nem jut eszébe egykori őre.

Több volt iráni túszejtő diák kijelentette, hogy Mahmúd Ahmadinezsád nem vett részt az akcióban. Az új iráni elnök egyik közeli tanácsadója is cáfolta az értesülést.

A Nagy Túszejtés

Fegyveres muszlim diákok 1979. november 4-én megszállták az Egyesült Államok teheráni nagykövetségét, ahol 444 napig fogságban tartottak 52 amerikait. Az akciót azért indították, mert az Egyesült Államok nem volt hajlandó kiadni Teheránnak Mohamed Reza Pahlavi megbuktatott iráni sahot, hogy a volt uralkodót bíróság elé állítsák. Washington 1980-ban megszakította diplomáciai kapcsolatait Teheránnal.