Mária
-7 °C
3 °C

Jó reggelt, Babilon!

2003.11.26. 11:07
Irakban háború dúl, bár a látszat békét sugall. Repülőnk zuhanórepülésben érkezik és cikkcakkban távozik. Infracsapdák, nyomjelzőlövedékek, Vietnam-fíling és rettegés a Blackhawkon. Helyszíni riportunk Irakból.
Bagdad-Hilla, november 22-24

Zuhanórepülésben, infracsapdákat puffogtatva közelítünk a bagdadi reptérhez. A pilóta az előző állomáson, a megjegyezhetetlen török légibázison már előre elnézést kért a várható durva landolásért. "Lelőttek egy gépet reggel" - magyarázza.

Szaddám palotájában

Tekintse meg képeinket!
És tényleg. Első bagdadi élményként egy a kifutópálya mellett kókadozó hajtóművekkel állő DHL postagépet jegyezhet fel a lelkes haditudósító. "Felszállás közben leborotválta a bal szárnyát egy rakéta. A pilóta valahogy mégis le tudta tenni" - tudjuk meg nem sokkal később Isaszegi János dandártábornoktól, a koalíciós haderő hadműveleti főnökétől. A legfelsőbb hadvezetéshez delegált - mit delegált, az amerikaiak által kiemelt - magyar tábornok később tábori ágyakat ad nekünk, hogy a következő két napot irodájában tölthessük.

A Szaddám egyik bagdadi palotájától - a jobb emlékezetű olvasók talán fel tudják idézni azt az április 9-i reggelt, amikor az amerikaiak először behatoltak Bagdadba, akkor ezt a palotát kutatták át - mintegy százötven méterre lévő iroda ablaka belépésünkkor megremeg. "Nem volt közel, majd ha betörik, akkor" - mondja Isaszegi. Mint kiderül, a jellegében és gyakoriságában a hatos villamos elhaladásakor keletkezőre emlékeztető rezgés két dolgot jelenthet. "Vagy pokolgép robbant, vagy aknavetővel lőttek". Aggódnunk azért nem kell, a legközelebbi találat a szálláshelyünktől két kilométerre, a kapuőrség közelében csapódik be.

Megszállás, vagy polgárháború
Bár az utóbbi hetekben jelentős stratégiaváltás figyelhető meg az amerikaiak Irak-politikájában, egyelőre nincs szó a csapatok kivonásáról. Az iraki kormányzótanács ugyan vasárnapi sajtótájékoztatóján a hatalom mihamarabbi átadását követelte, maga is egyértelművé tette, hogy számít az amerikai csapatokra. Paul Bremer, Irak ideiglenes amerikai főkormányzója hétfőn ki is tartott a csapatok további iraki jelenléte mellett, Bush elnök pedig aláírta a hidegháború óta legmagasabb, négyszázmilliárd dolláros amerikai katonai költségvetést. "Múltkor egy síita férfi jött oda hálálkodva hozzám, hogy milyen jó, hogy itt vagyunk. Egyrészt, mert elűztük Szaddámot, másrészt, mert viszonylagos nyugalmat biztosítunk. Nélkülünk, mint mondta, meg kellene ölnie szunnita szomszédjait" - meséli Christina Mizelle százados, érzékeltetve, hogy a tét Irak egysége és a polgárháború elkerülése.
Önkiszolgáló háború

Pedig az amerikaiak eddig hatszázezer (600 000!) kilogramm robbanóanyagot és lőszert foglaltak le, de naponta bukkannak újabb fegyverraktárakra. Ezek őrzése azonban megoldatlan, Tikrit környékén például mintegy száznegyven raktárból alig tucatnyit tudnak állandóan őrizni, a többit csak "felügyelik". Az ellenállók önkiszolgáló jelleggel fegyverzik fel magukat.

A fegyverek begyűjtése nem egyszerű feladat. "Szinte bármelyik ház alatt lehet fegyverraktár" - magyarázza Isaszegi. És mint vasárnap, Hillába helikopterezve láthatjuk is, Irak nagyrészt tanyavilág. Lelkesen integető helyi lakosokkal. A százharmincezer amerikai katonának pedig a raktárak kutatásán és őrzésén túl még stabilizálnia, országot építenie, fegyveres erőket képeznie és ellenállók ellen harcolnia is kellene. Mindezt egy háború közepén, hiszen nincs olyan harctéri parancsnok, aki nem háborúként jellemzi a jelenlegi iraki helyzetet.

"Nincs nap halál nélkül" - mondja Isaszegi, bár a Vaskalapács hadművelet beindítása óta 35-40-re esett vissza az október végén már a napi hatvanat is elérő támadások mennyisége.

Sólyom végveszélyben

Pedig a táj békésnek tűnik. Egészen közelről figyelhetjük meg, helikoptereink - igaz, biztonsági okokból - a fákat súrolva közelítenek a többnemzetiségű hadosztály babiloni parancsnoksága felé. Elsőre aggodalommal tölt el, hogy az általában a "lelőttek egy" kezdetű mondatokban szereplő UH-61 Blackhawkok jönnek értünk, aztán megtudom, hogy 50 támadásból 48-at konvojok, és csak kettőt helikopterek ellen követnek el.

Christina integet
Bár Irakban a harctéri parancsnokok értékelése szerint egyértelműen háború folyik, helikopterből nézve ez nem feltűnő. Amerre csak elhaladtunk irakiak, főként gyerekek sokasága gyűlt össze integetni. Christina Mizelle százados ilyenkor rendre kihajolva integetett vissza nekik. "Ki tudja, talán ennyi is elég, hogy a magunk oldalára állítsuk őket" - magyarázza később Hillában, az ebédnél. A százados május óta szolgál Irakban, az öböl térségébe februárban érkezett. Beszélgetésünkkor a Bush-kormányzat hivatalos propagandájában is előforduló érveket hozza fel - iskolákat, kórházakat újítanak fel az amerikaiak, felszabadították az irakiakat -, mégis, valahogy tőle hitelesnek tűnik. Más amerikai katonákkal beszélgetve hasonló érzéseim vannak. Tényleg hiszik, hogy jót cselekednek, a támadások miatt nem az irakiakat, hanem a támadókat gyűlölik. Hogy az ellenállókkal mit lehet tenni? Kérdésemre a hadműveleti tervezőcsoport ausztrál őrnagya egyszerű választ ad: "meg kell ölnünk, mindet".
A csoportunkat kísérő Christina Mizelle százados mégis izgalmat fedezhet fel rajtunk, hiszen mindnyájunkat rágóval kínál. Fiatal és lelkes, mint oly sok itt lévő amerikai. Mintha egyenest a középiskolából jöttek volna. Ez esetben legalább a tábori koszt nem szokatlan nekik - kínálatában és minőségében is hozza a gimnáziumi caffeteriák normáját. Leszámítva talán a Daisy Princess fagylaltot, mely a vonzó külsőt penetráns fertőtlenítő ízzel társítja. Ez utóbbi a cimke tanulsága szerint rózsaszirup. Ha netán Irakban járnának, lehetőleg kerüljék el.

Tüzijáték nyomjelzőkkel

Hillából hazatérve már a veteránok nyugalmával fogadjuk a bagdadi tábor elleni esti támadást. A tűzpárbaj kezdetekor - vasárnap a ramadán egyik zárónapja, az erő napja volt, a nevének megfelelő harci kedvvel - a hadműveleti főnökség személyzeti állománya gyermeki lelkesedéssel kiált fel: "tűzijáték!", majd mindenki kirohan. A vidámságnak amerikai géppuskák tompa puffogása vet véget, bár közben a kettes kapu gránáttalálatot is kap. áldozatokról nem kapunk értesítést.

A reptéren még mindig ott áll a lelőtt DHL-gép, az AN-26-os, az Ancsa meredeken emelkedik, oldalából fényes villanásokkal robbannak ki az infracsapdák.

"Eddig szerencsénk volt"
"Uraim, eddig szerencsénk volt, de ehhez tökéletes feladatteljesítés is kellett" - összegezte tapasztalatait Havril András altábornagy, a vezérkari főnök helyettese Hillában. Sramkó István alezredes jelentéséből kiderült, hogy a magyar szállítózászlóalj eddig csak jelentéktelen, leginkább kődobálásig fajuló incidensekbe keveredtek. A táborba érkezve két dolog feltűnő, a magyarok részének rendezettsége és az a profizmus, amivel kommandós stílusban biztosítják a leszállópályától a parancsnokságig vezető kétszáz métert. A szigorú biztosítók a kóválygó tudósítót meglehetős határozottsággal taszítják arrébb, de panaszra nincs ok, csak a dolgukat teszik. A "fiúk" hangulata egyébként jónak tűnik, lelkesen köszöntik egymást a rég nem látott ismerősök. Otthonról kérdeznek, megbeszéljük a pár napja lelőtt magyar esetét is (egyöntetű vélemény, hogy az amerikaiak nem tehettek mást az adott helyzetben, tudniillik háború van). Az eddigi tapasztalatok áttekintése és a csapatváltásokkor használható következtetések leszűrése - "nemzeti érdekünk a vezetékes áram" - után szemle, majd állománygyűlés következik. Havril altábornagy itt, ha jelképesen is, de átadja a zászlóalj karácsonyi ajándékát, egy méretes rohamkést. "Egy életre elég késem lesz" fakad ki mellettem az egyik katona, de azért látszik rajta, hogy örül. Végül is, egy kés jól jöhet egy háborúban.