Ambrus
-7 °C
3 °C

Változóban Moszkva álláspontja a rakétavédelmi rendszerről

2001.11.03. 16:25
Nem Küldenek katonákat Afganisztánba az oroszok - jelentette be Ivanov orosz külügyminiszter Rumsfeld amerikai védelmi miniszterrel folytatott tárgyalásai után. Ugyanakkor a Szovjetunió és az Egyesült Államok között 1972-ben a rakétaelhárító rakétarendszerekről kötött ABM-szerződésről elmondta, az "bizonyos mértékig" a hidegháború maradványa.
Ivanov egyebek között erről a dokumentumról tárgyalt Moszkvában amerikai kollégájával, Donald Rumsfelddal, akit később Vlagyimir Putyin államfő is fogadott. Washington - saját országos rakétavédelmi terveivel párhuzamosan - többször is kilátásba helyezte, hogy egyoldalúan felmondja a szerződést, amely amerikai nézőpontból már túlhaladott.

Moszkva feladta eddigi rideg elutasítását

Oroszország viszont mindeddig ragaszkodott ehhez a megállapodáshoz, arra hivatkozva, hogy az a nemzetközi biztonság fontos eleme. Azonban most Ivanov úgy nyilatkozott, hogy az ABM a stabilitás "fontos, de nem egyetlen" tényezője. A szombati találkozó résztvevői azt sugallták, hogy az amerikai és az orosz elnök november 13-án kezdődő tárgyalásain döntés születhet az ügyben.

Szűkszavúbbnak bizonyultak ugyanakkor az Afganisztánnal kapcsolatos témáknál, bár Ivanov megismételte, hogy Moszkva nem küld katonákat az országba, amellyel egykor harcban állt. Hozzátette, ezt egyelőre senki nem is kérte az oroszoktól, ráadásul - vélte - nem is lenne értelme.

Titkosszolgálati szinten együttműködnek, de ez titok

Ivanov elismerte ugyanakkor, hogy több szinten együttműködnek az Egyesült Államokkal a most zajló hadművelettel kapcsolatban. Ez főként az orosz titkosszolgálatokat érinti - mondta, hozzáfűzve rögtön, hogy emiatt nem is mondhat többet róla.

Rumsfeld még érkezésekor méltatta, hogy Putyin elnök volt az első, aki szeptember 11-én, az amerikai városok elleni terrortámadások napján felhívta George Bush amerikai elnököt, és együttérzését nyilvánította ki.

Rumsfeld Moszkva után felkeresi az Afganisztánnal szomszédos volt szovjet közép-ázsiai államok közül Üzbegisztánt és Tádzsikisztánt, majd Pakisztánba és Indiába is ellátogat. Ezek az országok fontos szerepet játszanak a terrorizmus ellen folytatott amerikai hadművelet előkészítésében, illetve kiszolgálásában.