Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Annan türelme elfogyott

2002.04.29. 11:47
Nem sokkal azután, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa felszólította Izraelt: engedje be a dzseníni menekülttáborba a nemzetközi tényfeltáró csoportot, a világszervezet elnöke a testület feloszlatásáról döntött. A betlehemi Születés templomában izraeli katonák hétfő délelőtt lelőttek egy harminc év körüli palesztint, aki a templomból tüzet nyitott a katonákra. Jasszer Arafat palesztin elnök elfogadta az amerikai javaslatot, amelynek eredményeként véget érhet egy hónapja tartó háziőrizete.
Az izraeli hadsereg április eleji dzseníni akciójával kapcsolatos vádak kivizsgálására létrehozott ENSZ-bizottság feloszlatását javasolja Kofi Annan ENSZ-főtitkár, mert az izraeli kabinet keddi döntése, amely szerint nem fogadja a tényfeltáró testületet, értelmetlenné teszi a jelenleg Genfben várakozó bizottság további együtt tartását - mondta kedden a főtitkár egyik helyettese. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa nem sokkal korábban még úgy határozott: további egy nap haladékot ad a Dzsenínbe küldendő tényfeltáró bizottság ügyében. A testület hétfőn várt választ Izraeltől arra, hogy együttműködik-e a világszervezettel. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa kijelentette, arra számít: a többszöri visszautasítás után hétfőn Izrael igent mond.

Az ENSZ türelmes volt

A Biztonsági Tanács elnöke elmondta: a tagok egyetértettek abban, hogy - az együttműködés elősegítésére - nem foganatosítanak új szankciókat Izrael ellen. A Biztonsági Tanács tíz nappal ezelőtt hagyta jóvá a küldöttség elindítását, miután vádak merültek fel, hogy a hónap elején, a dzsiníni menekülttáborban végrehajtott akció sok civil áldozatot követelt. Izrael tagadja a vádakat.

A hadsereg rádiójának vasárnapi jelentése szerint a kabinet elhatározta: mindent elkövet annak megakadályozására, hogy a küldöttek tervezett látogatásukat megejtsék. A húsztagú delegáció vasárnap Genfben várt az izraeli hozzájárulásra, hogy útnak induljon.

Lelőttek egy palesztint a Születés Templomában

A betlehemi Születés templomában izraeli katonák hétfő délelőtt lelőttek egy harminc év körüli palesztint, aki a templomból tüzet nyitott a katonákra. A templomban rejtőzködők szerint Nidal Hueida akkor vesztette életét, amikor izraeli katonák golyózáport zúdítottak az épületegyüttesre. Az izraeli hadsereg szerint a fiatalembert azután lőtték le, hogy kalasnyikovval tüzet nyitott a 28 napja ostrom alatt tartott templomból a közelben tartózkodó katonákra.

Hétfőre virradóra újabb összecsapások színtere volt a betlehemi épületegyüttes: a tűzpárbajban két palesztin megsebesült. Szemtanúk arról számoltak be, hogy az izraeli hadsereg mesterlövészeket telepített a környékre a Születés templomában megbúvó palesztin fegyveresek elleni harc hatékonyabbá tétele érdekében.

Kiszabadulhat Arafat

Jasszer Arafat palesztin elnök elfogadta az amerikai javaslatot, amelynek eredményeként véget érhet egy hónapja tartó háziőrizete. Izraeli részről azt közölték vasárnap este, hogy a hadsereg majd csak akkor számolja fel az Arafat rámalláhi főhadiszállása köré vont ostromgyűrűt, ha Rehavam Zeévi izraeli miniszter gyilkosai már amerikai vagy brit őrök ellenőrzése alatt állnak.

Arnon Perlman, Ariel Saron tanácsadója vasárnap este elhangzott szavai szerint mind Zeévi gyilkosainak, mind az Izrael által fegyvercsempészetért körözött Fuád Subakinak egy britek, illetve amerikaiak által őrzött, palesztin területen lévő börtönben kell lennie ahhoz, hogy megkezdődhessen a visszavonulás.