Natália
-3 °C
8 °C

Izrael kivonult Dzseninből

2002.11.10. 12:20
Az izraeli csapatok kivonultak a Dzsenínből, miután szombaton megölték az Iszlám Dzsihád radikális szervezet egyik parancsnokát.
Az izraeli csapatok vasárnap kivonultak a ciszjordániai Dzsenín palesztin autonóm városból, s annak környékén foglaltak el állásokat, miután szombaton felkutatták és megölték az Iszlám Dzsihád radikális szervezet egyik parancsnokát.

Az izraeli hadsereg közlése szerint a legutóbb két héttel ezelőtt elfoglalt Dzsenínben feloldották a kijárási tilalmat, de a katonák a környéken maradtak, hogy ha szükségnek ítélik, gyorsan visszatérhessenek. A szombaton lelőtt Ijád Szavalha parancsnokot tartották felelősnek több közelmúltbeli, összesen 31 izraeli áldozatot követelő merénylet kiterveléséért, köztük azéért, amelyben október 21-én 14 izraeli személy és a két palesztin merénylő vesztette életét.

Dzsenínben a palesztin gyerekek két hét után először mehettek iskolába, szüleik pedig munkahelyükre. A háztetőkről eltűntek az izraeli mesterlövészek, az utcákról pedig a harckocsik - jelentette a Reuters.

Egy izraeli katonai parancsnok Dzsenínből azt közölte a katonai rádióval, hogy "jelentős csapás érte a terrorista infrastruktúrát a városban". Az október 21-i öngyilkos merénylet utáni offenzíva során több tucat palesztint gyűjtött be a hadsereg. A várost Izrael a palesztin öngyilkos merényletek és más Izrael-ellenes támadások egyik fő kiindulópontjának tekinti, s ezért erői már számos alkalommal bevonultak oda.