Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Abszolút többséget kapott a japán Liberális Demokrata Párt

2005.09.12. 11:47
A parlamenti helyek több mint hatvan százalékát szerezte meg a japán választásokon az eddig is kormányzó Liberális Demokrata Párt. A 480 tagú alsóházban így 296-an a kormányzó párt frakciójában foglalhatnak helyet. Abszolút többséget egyébként '90 óta nem szerzett egyetlen japán párt se.

Megszerezte a parlamenti helyek 61,7 százalékát, és ezzel fél évszázados történetének legnagyobb győzelmét aratta a vasárnap tartott japán törvényhozási választásokon Koidzumi Dzsunicsiro japán kormányfő jobbközép Liberális Demokrata Pártja (LDP) a hétfőn közzétett hivatalos végeredmény szerint.

Csaknem háromszáz fős frakció alakulhat

A japán kormánypárt ezzel 296 mandátumot mondhat magáénak a 480 tagú alsóházban. 1990 óta Japánban először fordult elő, hogy egy párt abszolút többséget kapott, lehetővé téve, hogy egyedül, koalíciós társ nélkül kormányozzon.

A korábbi törvényhozásban az LDP-nek 249 képviselője volt, majd ez 212-re fogyatkozott, miután kizártak 37 "lázadót", akik nem szavazták meg a párt által központi fontosságúnak tekintett postai privatizációs törvényt. Közülük 13 került be az új alsóházba, ahol további 6 független honatya is helyet kapott.

A képviselők 91 százaléka férfi

Az ellenzék fő ereje, a centrista Japán Demokrata Párt (DPJ) csupán 113 mandátumot szerzett korábbi 177 alsóházi mandátumával szemben. A buddhista Új Komeito, az LDP eddigi koalíciós partnere 31 képviselői hellyel rendelkezhet az új alsóházban, hárommal kevesebbel, mint az előző parlamentben.

A baloldalon a Japán Kommunista Párt (PCJ) megőrizte kilenc mandátumát, miközben a Szociáldemokrata Párt (PSD) hét helyet szerzett, kettővel többet, mint amennyivel az előző törvényhozásban rendelkezett. Az LPD-ből kiszakadt, közvetlenül a választások előtt alakult konzervatív Új Néppárt (NPP) 4, az ugyancsak a kormánypártból kivált populista Új Japán Párt (NPJ) 1 mandátumot szerzett. Az új japán képviselőházban 43 képviselőnő foglalhat helyet, ami a legmagasabb részarány a szigetország parlamentjének történetében. Az alsóházban a férfi képviselők így is a 480 hely 91 százalékát foglalják el. Az előző törvényhozásban 33 női képviselő ült.

A választási részvétel a legmagasabb volt azóta, hogy 1996-ban módosították a választási rendszert: 67,51 százalékot ért el az előző, 2003 novemberében rendezett választásokon mért 59,86 százalékkal szemben.

A miniszterelnök pártjából közölték, hogy Koidzumi szeptember 21-re szándékozik összehívni az alakuló parlament első ülését, amelyen őt ismét kormányfővé választják. A kormány főtitkára korábban már bejelentette, hogy a miniszterelnök nem tervez változtatásokat kormányában a parlamenti ülés végéig, de azt követően új megbízások lesznek.