Vilma
-7 °C
4 °C

Nyilvános vitát akarnak a japán atomról

2006.10.25. 13:01
A japán kormány hivatalosan ugyan nem kíván változtatni antinukleáris politikáján, Aszo Taro japán külügyminiszter megvitatná azokat az okokat, amelyek Japánt oda vezették, hogy ne rendelkezzen atomfegyverrel.

Aszo Taro, akit Abe Sindzo kormányában a "héják" között tartanak számon, egy parlamenti bizottság előtt úgy vélekedett, hogy ideje újra megvitatni azokat az okokat, amelyek Japánt oda vezették, hogy ne rendelkezzen atomfegyverrel, s egy ilyen vita megtiltását a véleménynyilvánítási szabadság eltörlésének lehetne tekinteni.

Aszo a múlt héten, az észak-koreai válság kellős közepén egyszer már felvetette a japán atomfegyver lehetőségéről tartandó vitát, arra hivatkozva, hogy az észak-koreai atomfegyver megjelenésével "látványosan megváltozott" a helyzet a Távol-keleten, és meg kell vitatni, hogy szükséges-e fenntartani Japán atommentes status quóját.

Ugyanakkor a külügyminiszter megerősítette: a japán kormány továbbra is kitart amellett, hogy nem változtat antinukleáris politikáján, továbbra sem birtokol, gyárt és tárol nukleáris fegyvereket. Japán - a világ egyetlen olyan országa, amely atomtámadást szenvedett el - az 1960-as évek elejétől az amerikai nukleáris ernyő védelme alá helyezte magát.