Mária
-6 °C
-2 °C

Egységben sem nyerők

2000.11.21. 18:27
Kapcsolódó cikkek (1)
E hét végén a belgrádi Sava kongresszusi központban új vezetőséget választ magának a Szerbiai Szocialista Párt (SPS). A szövetségi választásokon levitézlett szocialisták tisztes része úgy várja november 25-ét, mint a megváltás napját: utolsó esély, hogy a szétzilált pártot összefogja az új és erőskezű vezér, akinek személyét eleddig jótékony homály fedi. Ám ha a tisztán látást akadályozó kulisszákat félretoljuk egy picinyt, a háttérben ott találjuk a régi ismerőst, Szlobodan Milosevicset, amint éppen szokásához hűen kavarja.
Az októberi miniforradalom idején feltehetően csak a legnaivabb szocialisták vetették magukat a földre, és zokogva kérdezték az eget, hogy miért is akar visszavonulni Szlobodan Milosevics, hisz nélküle a párt soha nem lehet már az, ami. Az exelnök októberi tévébeszédében mindenesetre azt jelezte, pihenni és nem politizálni kíván.

Azért csak nem vonult teljesen a háttérbe, hiszen az átmeneti szerb kormányalakítgatások során be-beszólt. Az SPS vezetőségén belüli hívei által közvetve saját akaratát érvényesítette. Kavarása azonban nem csak a Szerbiai Egyesült Ellenzék (DOS) vezetőségén belül keltett visszatetszést, hanem saját, szűkebb pátriáján belül is. A mindig is fegyelmezett, az elnökhöz, illetve Milosevicshez hű szocialisták kollektív hályogeltávolításon eshettek át, minthogy többen szembeszegültek a Vezérrel, kritizálván őt, hogy talán mégsem az a jó irány, amit eddig ő jelölt ki, s talán némi változtatás nem ártana.

Süllyed a hajó

Szlobodan Milosevics politizálni kíván
A sorban az első, jugoszláv exelnöki, valamint '92-es pártelnöki tiszttel is büszkélkedhető Zoran Lilics volt, aki első lépésként csak alelnöki tisztségéről mondott le, majd szép csendben kilépett a pártból is, hogy megalakíthassa a sajátját, a Szerb Szociáldemokrata Pártot.

Hasonló megfontolások vezették az SPS pártvezetőségének egy másik nagyját, Milorad Vucselics is, mikor a Milosevics-féle szemlélettel szembeszegülve ő is elhagyta a léket kapott vörös hajót, és hírtelenjében bejegyeztette a Demokratikus Szocialista Pártot (DPS). Követték őket még sokan mások, bár a nagy többség nem mert (eddig) nyíltan szembefordulni Miloseviccsel.

Szabadulás Szlobótól

A szocialista párton belül azonban maradtak kritikus szemléletű párttagok, akik igyekeznek elérni, hogy egy megújult, a jelen helyzetben politizálásra képes SPS-t hozzanak létre, ennek azonban előfeltétele, hogy a múlt maradványaitól megszabaduljanak. Belgrádi megfigyelők ugyanakkor úgy vélekednek, ők még mindig a kisebbséget jelentik. Befolyásuk a pártra még nem akkora, hogy keresztülvigyék akaratukat.

A jelek szerint sokan vannak még a szocialisták soraiban, akik a jelenlegi pártelnököt szeretnék a jövőben is vezetőjüknek tudni. Ennek egyik előfeltétele ugyanakkor, hogy Milosevicsnek meg kellene jelennie a szombati szocialista szeánszon. Aminek lehetőségét - hivatalosan - senki sem erősítette meg.

Megjelenik-e Milosevics?

Az SPS-en belül azonban úgy vélik, Milosevics jelenléte nélkül a párt rendkívüli kongresszusa nem lenne más, mint egy szombat délutáni össznépi duhajkodás. Felelős politikus nem engedheti meg, hogy az ilyen kritikus időkben egyszerűen távol maradjon az ilyen nagy jelentőséggel bíró, sorsfordító eseményről - mondta el az Indexnek a szocialisták egyik képviselője.

Belgrádi megfigyelők szerint szinte bizonyos a volt jugoszláv elnök felbukkanása. Ezt valószínűsíti, hogy a médiát kerülő Szlobo a Yu-info (szocikhoz közel álló) tévében egységre buzdította pártbéli híveit. Az SPS vezetőségének tanácskozása után a nagy machinátor a tőle megszokott retorikát alkalmazva vádaskodott egy csöppnyit, mondván: ellenfelei szét akarják zilálni - az amúgy miatta meggyengült - pártot, hogy gazdasági romlásba taszítsák az országot. Ezért, vélte Milosevics, egységesnek kell lenniük, s ha ez így lesz, akkor jól fognak szerepelni a decemberi parlamenti választásokon.

Relatív esélyek

Einstein óta tudni való, hogy minden relatív, így a jó szereplés is, de ha a szocialisták Milosevics nélkül indulnak a december 23-ai választásokon, akkor akár a felmérések szerint 15-18 százalékot is elérhetnek, amivel középerős ellenzékként ellebzselhetnek a kormányzásra esélyes DOS mellett. Ám amennyiben marad Milosevics, a parlamenti küszöb (5%) elérése is ,,jó szereplésnek" mondható.

A fél milliós SPS elnökének tisztségére - Ivica Dacsics pártfunkci szerint - közel 50 szocialista pályázik. Milosevicset, a politika, a hatalom iránti mérhetetlen vágyát kicsit ismerők szerint elképzelhetetlen, hogy neve ne szerepeljen a jelöltek listáján. Milosevics mellett pedig ki rúghatna labdába?

A portás szava

Ami bizonyos, a Sava központ előtt nem fog több ezer - vidékről odaszállított - ember a fagyban toporogni, mint idén februárban, mikor a napidíjért fagyoskodók talán csak a hideg miatt csapták össze a kezüket, mikor megjelent Szlobo és az SPS vezetősége az erkélyen.

És az is bizonyos, a rendőrség nem fogja napokkal előbb lezárni a központ környékét, illetve nem fogja az ott dolgozók adatait felírni. Most sokkal inkább elképzelhető, hogy az egynapos kongresszus délutánján beszól a portás a nagyteremben lévőknek, hogy igyekezzenek, mert lassan kezdődik az esti koncert.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!