Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

A kis testvér figyel

2000.11.16. 21:48
Kapcsolódó cikkek (1)
Otpor - do pobede, vagyis ellenállás a győzelemig volt az Otpor ellenzéki diákszervezet fő mottója, egészen a szeptemberi szövetségi választásokig. Az új pedig ,,Gledamo vas - sa bagerom", azaz: Figyelünk Titeket, földgyaluval" finom utalásképpen az októberi eseményekre, mikor eme munkagépekkel vágtak utat maguknak a csacsaki atyafiak, mikor az akkor még bizonytalankodó rendőrök némi ellenállást próbáltak tanúsítani. Az Otpor-féle ellenállás már nem ugyanaz, mint ami korábban volt. A legfőbb célt elérték: Milosevics távozott, de azért jócskán akad még megoldásra váró kérdés és probléma, ami miatt az Otpor úgy érzi, létjogosultságát továbbra sem lehet megkérdőjelezni. Mi több, a kis testvér figyel - a letűnt rendszer képviselőire, de a nagyra is, a Szerbiai Demokratikus Ellenzékre (DOS).
Több kocsmai beszélgetés során felvetődött már, ha valaki/valami, akkor az Otpor igazán begyűjthetne egy Nobel béke-díjat, amit ugyanis az elmúlt másfél év leforgása alatt véghez vitt, az szinte felér egy kisebbfajta csodával: felrázta az apolitikus, ellenzékben, kormányban egyaránt csalatkozott jugoszláviai lakosságot, miközben a Mira Markovics vezette Jugoszláv Egyesült Baloldal (JUL) és különböző hatalmi posztok birtokosai igyekeztek ellehetetleníteni őket.

Folt volt

Az Otpor aktivistái
Európában és főként a XX. század végén igen nehéz lenne találni még egy olyan országot, amelynek fiataljai annyiszor lettek volna börtönben, mint az Otporhoz tartozók, akik pofonok, rúgások lila foltjaival szabadulásuk után már másnap ott boldogították a hatalmat, ahol 24 órával korábban bilincsbe verték őket.

Figyelem!

A DOS szövetségi szintű sikerei ellenére az Otpor nem dől hátra, mondván: innen má' jöjjön a politikusok játéka. A szerbiai politikai palettát még mindig ékesíti a vörös és a barna (egykori koalíciós) pártszövetség, s a szervezetnek nem titkolt célja, hogy megnehezítse azok politikai szerepvállalását, akik az elmúlt tíz évben megkeseríttették, megfélemlítették az országot, és ahogy szeptemberben álltak a dolgok, e szándékukról, vagyis a további országlásról nem is akartak lemondani.

A szervezet szabadkai aktivistája, Robertino Knjur az Indexnek elmondta, a JUL egyik vezetőjére nézve terhelő dokumentumokat találtak a közelmúltban. Az irat szerint pedig a JUL-os vezér nem mást akart, minthogy a szabadkai állami vállalatok, erejükhöz mérten, de legalább a rendelkezésükre álló pénz felével támogassák Milosevicsné pártját.

Teljes tisztulás

Az elmúlt (de egyesek szerint nem végérvényesen) rendszerben a szocialistákhoz és a JUL-hoz hű pártcsinovnyikok uralkodtak az állami vállalatokban. Közülük, így az Otpor, sokan még mindig ott vannak. A decemberi választás egyik tétje pedig az, hogy ezeknek az embereknek távozniuk kell - mondta Robertino. Éppen ezért a ,,Figyelünk titeket..." mottó nem csak az egykori vezetőknek, hanem az újaknak, a DOS-nak is szól. Rájuk főként abban az értelemben, hogy képesek lesznek-e megoldani ezt a kérdést. Is. Merthogy ezen kívül akad még bőven.

A múlt maradványainak eltakarításához hozzátartozik a rendőrség, az Állambiztonság és egyéb hatalmi ágakat mindmáig Milosevics hívek kiebrudalása. Ami persze nem lesz könnyű menet, de az Otpor szerint elkerülhetetlen. Knjur szerint az új hatalom - és a felmérések szerint ennek a DOS-t kellene jelentenie - egyik próbája az lesz, hogy engedélyezi-e a szervezet bejegyzését - amit a múlt rendszerben automatikusan megtagadták, mivel terrorista csőcselékének és a Nyugat fizetett bázisának aposztrofálták a 85 ezer tagot számláló ellenzéki, de a DOS-ban mégsem jelen lévő Otport.

Pozitivista Otpor

A politikai helyzet mindenképpen a DOS győzelmét vetíti előre, de sokan úgy vélik Belgrádban, nem túl szerencsés, ha egy országban szinte írmagja sincs az ellenzéknek. És most nem az izolációpárti szoci-baloldali paktumot hiányolják. E szerepet, vagy inkább funkciót a jelek szerint az Otpor vállalta magára, amely a ,,pozitivista oppozíció" szerepében kíván fellépni. Vukasin Petrovics, az Otpor belgrádi részlegének egyik vezetője úgy véli, a tényleges hatalomváltáson kívül a gondolkodásmód megváltoztatása is szükséges. Ebben pedig ők is segédkezni kívánnak. Helye és szerepe mindenképpen lesz az Otpornak - vélte Petrovics.

A bejáratott bager

Amennyiben mégsem úgy alakulnak az események, ahogyan az elvárható lenne, akkor még mindig ott van a szerbiai rendteremtés újonnan felfedezett eszköze, a ,,bager", amely az októberi mini-forradalom élharcosa, úttörője volt. A munkagép egyelőre pihen - mondták Belgrádban, de hozzátették: a parlamenthez vezető utat már jól ismeri.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!