Miklós
-7 °C
2 °C

Kostunica nem adná ki Hágának Milosevicset

2001.04.03. 20:53
Kapcsolódó cikkek (1)
Miközben a Nyugat vezetői elégedetten dőlnek háta, Belgrádban továbbra is dúl a miniháború: mi legyen a bukott és börtönben lévő diktátorral? Kedden Vojiszlav Kostunica jugoszláv elnök nyitott új frontot. Bejelentette ugyanis, hogy Milosevicset akkor sem szabad kiadni Hágának, ha Washington a továbbiakban egy árva centet sem ad az ország megsegítésére. Eközben Belgrádban a bíróság elutasította Milosevics szabadlábra helyezési kérelmét, így minimum egy hónapig nyomja még ott a priccset.
Vojiszlav Kostunica bejelentése persze felfogható a "hogyan őrizzük meg a nemzeti büszkeségünket" fejezet újabb pontjakét. Ám a washingtoni vezetés éppen hétfőn bólintott rá az újabb, megközelítőleg 50 millió dolláros támogatás folyósítására. Bár ezt nem kötötték Milosevics kiadatásához, Powell főkülügyér hangsúlyozta, hogy szívesen vennék, ha mégiscsak Hága felé venné az irányt mindenki Szlobója. Ezért nem csak belgrádi ellenlábasainak - Milosevics kiadását erősen szorgalmazó Djindjicsnek és társainak - szólt a tavaszi üzenet, hanem a tengerentúli támogatóknak is.

Mirjana Markovics csak hírt vitt férjének, ételt nem
Fotó: EPA

Milosevics a börtönben ír és látogatókat fogad

Milosevics azonban egyelőre kénytelen beérni a félkomfortos, ám a szerbiai börtönviszonyokhoz mérten luxus szintű cellájával. Mi több, elkezdheti a három méter széles és öt méter hosszú "szobát" jól belakni, minthogy az illetékes bíróság elutasította szabadlábra helyezési kérelmét, így minimum egy hónapig nyomja majd ott a priccset. A belgrádi központi börtön vezetői azért igyekeznek a kiemelt nagyvadhoz illően kivételezni vele: naponta fogadhat látogatókat, akik ételt és olvasnivalót is adhatnak a volt elnöknek, aki szabad perceiben - mert azért rá is vonatkoznak az általános szabályok - verheti a táskaírógépet.

Az elmúlt másfél nap folyamán írt is, példás szorgalommal, aminek leginkább a boszniai vezetés örült. A volt elnök ugyanis - a hatalommal való visszaélés vádpont cáfolataként - azt vetette papírra, hogy a horvátországi és a boszniai háború során szállítottak ugyan fegyvert az ottani szerbeknek, de a határozatokat - lévén titkos jellegűek voltak - nem hozhatták nyilvánosságra, azért nincs is nyoma a költségvetésben a több millió márkás akcióknak. Szarajevóban pedig úgy vélik, Milosevics önmaga helyzetét súlyosbítja ezzel, hiszen beismerte azt, amit mindenki tudott: Belgrád állt az egész háború mögött.

Vojiszlav Kostunica jugoszláv elnök: mit is mondtam?
Fotó: EPA

A belügyminiszter újabb letartóztatásokat jelentett be

Ám könnyen meglehet, Milosevicsnek nem kell sokáig egyedül bóklásznia a börtön udvarán. Dusan Mihajlovics belügyminiszter újabb letartóztatásokat jelentett be, amelyek a volt rendszerhez közel álló olyan személyeket érintenek, akik törvénytelenségeket hajtottak végre. Mihajlovics közölte: várja Nikola Sainovics, Jovan Zebics és mások képviselői mentelmi jogának felfüggesztését. Mindketten - ügyvédjük útján - már megüzenték: készek lemondani mentelmi jogukról, és hajlandóak önként vallomást tenni az ügyben. Mihajlovics Milosevics letartóztatása kapcsán elmondta, hogy a "vizsgálat folyamatban van, s reméli, hogy az állami elsikkasztása mellett olyan bizonyítékokat is találnak, amelyek megerősítik, hogy a volt elnök a legsúlyosabb bűncselekmények részese volt, esetleg olyanoké, amelyekért halálbüntetés jár".

Mihajlovics ezzel burkoltan ugyan, de a politikai gyilkosságokra utalt, amelyek az elmúlt két-három évben történtek. Mindenekelőtt említést érdemel Zseljko Razsnjatovics, alias Arkan kapitány likvidálása, valamint Pavle Bulatovics volt védelmi miniszter megölése is. Állítólag ezekre Milosevics adott parancsot.

"Amint a kezünkben lesznek ezek a bizonyítékok megtesszük a feljelentést" - mondta Mihajlovics, hangsúlyozva, hogy a hatalomra került demokratikus erőknek is ez a szándékuk. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a szerb történelemben először fordul elő, hogy börtönben legyen az állambiztonság volt főnöke és a volt elnök - jelentette a B92 Rádió.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.