Árpád
-1 °C
9 °C

Rendben zajlanak a montenegrói választások

2001.04.22. 13:13
Montenegróban rendben zajlanak a vasárnapi előrehozott parlamenti választások - közölték a voksolást megfigyelő szervezetek. A választási részvételről Belgrádban vasárnap délelőtt adatok nem váltak ismertté, ám helyszíni beszámolók nagyfokú érdeklődésre utaltak.
A podgoricai Választási Megfigyelő Központban (CEMI) a Beta belgrádi hírügynökségnek megerősítették, hogy a kisebbik jugoszláv tagköztársaságban az előírt időben, reggel nyolc órakor megnyíltak a szavazóhelyiségek. Marko Blagojevics, a Központ a Szabad Választásokért és Demokráciáért (CESID) egyik vezetője ezt szintén megerősítette, hozzátéve, hogy a voksolás nagyobb problémák nélkül zajlik.

A montenegrói állami rádió szerint a reggel óta zuhogó eső dacára mindenütt sorok kígyóznak a szavazóhelyiségek előtt. Más források szerint a fővárosban, Podgoricában már az urnanyitás előtt egy órával sokan várakoztak a szavazóhelyiségek előtt, hogy leadják voksaikat.

Montenegróban egyébként hagyományosan magasnak mondható a részvételi arány. Mint a Blic című szerbiai lap vasárnapi számában megjegyezte, a kis köztársaság polgárai 1990 óta eddig tízszer járultak az urnák elé, és eddig soha nem mértek 65 százalékosnál alacsonyabb részvételt.

A mostani választásokon 16 párt és párszövetség indult, de a Milo Djukanovics államfő által fémjelzett függetlenségi tömörülés és a Szocialista Néppárt vezette Együtt Jugoszláviáért blokk tekinthető a két fő ellenfélnek. Ha a jelenlegi államfő vezette kétpárti koalíció nyeri a választást - Djukanovics korábbi ígérete szerint - népszavazást ír ki a köztársaság függetlenségéről.

Hangos kampánycsend

Montenegróban az este 9 órakor esedékes urnazárásig kampánycsend van érvényben, amelyet a vasárnap utcára került montenegrói lapok mindazonáltal nemigen tartottak tiszteletben: burkoltan, de tovább támogatták választásokon indult 16 párt és - szövetség valamelyikét.

A Pobjeda című kormánypárti napilap például címoldalán nagyobb fényképet közölt a jugoszláv bajnoki címet 13-szor elhódított Buducnost (Jövő) montenegrói női kézilabdacsapat egyik játékosáról, felette pedig öles betűkkel hirdette: "Buducnost - 13. szám". A szavazócédulákon a 13. szám alatt szerepel a függetlenségpárti Milo Djukanovics montenegrói elnök nevével fémjelzett koalíció is.

A vasárnapi választások tisztaságára összesen közel háromezer megfigyelő - köztük 273 külföldi - ügyel. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet várhatóan hétfőn ismerteti értékelését.

Az első nem hivatalos eredmények este 22 órakor, a hivatalos végeredmény kedd estére várható.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!