Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Hága pénteken átadja a Milosevics elleni elfogatóparancsot

2001.04.05. 22:59
Kapcsolódó cikkek (1)
Pénteken adja át a jugoszláv igazságügyi miniszternek a Milosevics elleni elfogató parancsot a hágai Nemzetközi Törvényszék képviselője. Feljelentették Milosevics lányát, mivel apja letartóztatásakor tüzet nyitott a kormány nevében tárgyaló politikusra.
Pénteken adja át a jugoszláv igazságügyi miniszternek a Milosevics elleni elfogató parancsot a hágai Nemzetközi Törvényszék képviselője. Hans Holthuis, a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket kivizsgáló ENSZ-törvényszék jegyzője Vladan Batics szerb igazságügyi miniszterrel tárgyalt, de találkozott Dusan Mihajlovics szerb belügyminiszterrel is.

Jelképes az átadás

Vladan Batics
Batics a B92 belgrádi rádiónak elmondta: a témáik között volt az a bejelentés, hogy Holthuis pénteken Momcsilo Grubacs jugoszláv igazságügy-miniszternek átadja az eredeti vádiratot és az elfogató parancsot. Ez a törvényszék által 1999 májusában Milosevics és négy másik belgrádi vezető ellen koszovói háborús bűnök gyanújával tett "régi" vádemelés (azaz Hága hivatalosan még nem bővítette ki a vádat a délszláv háborúk más eseményei miatt). Holthuis érdeklődött a Milosevics elleni jugoszláviai büntetőeljárás részletei iránt, valamint szóba került Belgrád és Hága együttműködése is. Batics az iratok átadását az együttműködés demonstrálásának, de jelképes gesztusnak is mondta, mert mint - azok közismert voltára utalva - mondta, a vádirat az interneten is régóta hozzáférhető.

Kostunica nem tárgyal a hágai küldöttel

Belgrádi híradások nem szóltak arról, hogy a törvényszék tagjait esetleg Vojiszlav Kostunica is fogadná. A jugoszláv elnök, aki Hágát sok honfitársához hasonlóan elfogultnak tartja, már kizárta Milosevics közelgő kiadásának lehetőségét. A belgrádi bírálatoknak ismét hangot adva Batics csütörtökön Carla del Ponte hágai főügyésznek szóló levelet adott át Holthuisnak, amelyben követelte: Hága emeljen vádat a koszovói háború után hivatalosan feloszlatott szakadár albán Koszovói Felszabadítási Hadsereg politikai vezetői, és főként Hashim Thaqi ellen.

Batics úgy vélte, hogy a délszláv konfliktusok résztvevői közül nem emelhető vád egyedül a szerbek politikai vezetői ellen, míg a muzulmánok, horvátok és albánok elleni vádemelések elmaradnak.

Kezdeményezték Milosevics lányának felelősségre vonását

Belgrádban a hatóságok csütörtökön hivatalosan is kezdeményezték Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnök Marija nevű lányának felelősségre vonását, amiért apja hétvégi őrizetbe vételekor lövöldözött.

A szerb belügyminisztérium közveszély okozására és lőfegyver engedély nélküli beszerzésére, viselésére és használatára hivatkozva tett büntető feljelentést a Milosevics lány ellen, amelyet a tárca csütörtökön továbbított az ügyészségnek. A rendőrség kedden már jelezte ebbéli szándékát, hogy majd bíróságon is meghallgatták Marija Milosevicset, de a hivatalos feljelentés csak most készült el.

A lövéseket a kormányzat nevében Milosevics megadásáról tárgyaló Csedomir Jovanovics irányában adta le a magából kikelt leány, sőt állítólag öngyilkosságra biztatta apját, csak hogy ne kerüljön élve az őt hatalmi visszaélésekkel gyanúsító hatóságok kezére. Marija Milosevicstől három pisztolyt koboztak el a rendőrök az incidens után. A belgrádi sajtó hírt adott a Milosevics családon belül a "kemény vonalat" képviselő lánynak a fegyverek iránti nagyfokú vonzódásáról. Pisztolyát állítólag a "legjobb barátjának" nevezte, és tudni vélnek olyan kijelentéséről is, hogy cigaretta, mobiltelefon és pisztoly nélkül soha nem teszi ki lábát a házból.

Államilag rendelték meg a merényletet

A szerb belügyminiszter bejelentette, bebizonyosodott, hogy Rade Markovics, a szerb Állambiztonsági Hivatal volt vezetője adott utasítást Vuk Draskovics elleni merényletre. A nyomozás során igazolást nyert az a feltevés, amely szerint közvetlenül a szerb Állambiztonsági Hivatal (DB) akkori vezetője, Radomir Markovics adott parancsot a Vuk Draskovics elleni merényletre, amely során négyen - köztük Danica Draskovics testvére - életüket vesztették.

Dusan Mihajlovics közölte, az elkövetők a DB munkatársai voltak. A miniszter szerint még néhány hónapot igénybe vesz, hogy teljesen tiszta legyen a kép Szlavko Csuruvija meggyilkolását illetően. A laptulajdonost a NATO-bombázások alatt lőtték le, s a belügyminiszter szerint az elkövetőket a DB toborozta. A munkát, mint mondta, megnehezíti, hogy az Állambiztonsági Szolgálat Milosevics bukását követőn több tonna iratot semmisített meg.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!