Ambrus
-7 °C
3 °C

Milosevics nem vette át az újabb hágai vádiratot

2001.05.04. 00:10
Szlobodan Milosevics csütörtökön elutasította, hogy átvegye a hágai Nemzetközi Törvényszék vádiratát, amely koszovói háborús bűnök elkövetésével vádolja a volt jugoszláv elnököt - közölték Belgrádban a politikus ügyvédei. Az iratokat ezért Milosevics cellájának ajtaja előtt hagyták. A Beta a hágai törvényszékhez közel álló forrásból úgy értesült, hogy Milosevics a kézbesítési kísérlet során követelte, hogy tépjék össze az okmányokat, míg az ENSZ-törvényszéket kitalált bíróságnak nevezte, amelyet ő nem ismer el.
Szlobodan Milosevics csütörtökön elutasította, hogy átvegye a hágai Nemzetközi Törvényszék vádiratát, amely koszovói háborús bűnök elkövetésével vádolja a volt jugoszláv elnököt - közölték Belgrádban a politikus ügyvédei. Az iratokat ezért Milosevics cellájának ajtaja előtt hagyták. A Beta a hágai törvényszékhez közel álló forrásból úgy értesült, hogy Milosevics a kézbesítési kísérlet során követelte, hogy tépjék össze az okmányokat, míg az ENSZ-törvényszéket kitalált bíróságnak nevezte, amelyet ő nem ismer el.

A hágai testület a jugoszláviai NATO-csapások idején, 1999 májusában koszovói albánokkal szemben elkövetett háborús bűnökre hivatkozva emelt vádat Milosevics és négy munkatársa ellen.

Következményekkel járhat a belgrádi huzakodás

Hágai részről viszont figyelmezették Belgrádot, amennyiben "méltányos" időn belül nem rendezik Milosevics kiadatásával kapcsolatos jogi lépéseket, akkor az ügy az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé kerülhet. Hans Holthuis, a hágai Nemzetközi Törvényszék titkára figyelmeztette minderre Momcsilo Grubacs jugoszláv igazságügyi minisztert, aki igyekezett megnyugtatni a világszervezet által létrehozott testület képviselőjét, hogy "napirenden van" a kérdés.

Eközben egy magát megnevezni nem kívánó nyugati tisztségviselő közölte, a nemzetközi közösség még nem alakított ki végleges álláspontot a Jugoszlávia támogatása érdekében tartandó donátori konferenciáról, azonban feltételezhető, hogy a konferencia megtartását bizonyos feltételekhez köti majd, melyek várhatóan elsősorban a hágai Nemzetközi Törvényszék és belgrádi együttműködésére vonatkoznak majd. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, de még Svédország is a feltételek támasztását szorgalmazzák, míg Franciaország ellenzi azt - jelenti a SRNA. Franciaország véleménye szerint a Jugoszláviát nem kell Milosevics kiadatásával zsarolni - jelentette ki a francia külügyminiszter szóvivőjének helyettese.

Djindjics: Jugoszlávia is elítélheti háborús bűnökért Milosevicset

Zoran Djindjics szerb kormányfő szerint Jugoszlávia is vádat emelhet Szlobodan Milosevics ellen háborús bűnök elkövetése miatt, viszont 1-2 évre lenne szüksége az országnak ahhoz, hogy megmutassa, képes megszervezni egy ilyen bírósági pert. A Le Monde francia újságnak adott interjújában Djindjics úgy vélte, "Milosevics győztesként tűnhetne fel, ha Belgrád arra kényszerülne, hogy kiszolgáltassa őt Hágának". A miniszterelnök egyben azt is megerősítette, hogy "Belgrád is kérni fogja Hágától azokat a bizonyítékokat, amelyek felhasználhatók Milosevics ellen".

Szlobodan Milosevics volt jugoszláv elnök azt követően, hogy a hazai bíróságok korrupció és háborús bűnök elkövetése miatt ítélkeznek felette, arra számíthat, hogy élete hátralévő részét börtönben tölti - jelentette ki Milan Szt. Protics, Jugoszlávia washingtoni nagykövete, aki a Reutersnek adott interjúban úgy értékelte, Milosevics Szerbiában a maximális, 20 évig terjedő börtönbüntetésre számíthat: "Tekintettel arra, hogy Milosevics most 59 éves, élete hátralévő részét börtönben fogja tölteni. Ez kétségtelen" - hangsúlyozta Protics, aki egyúttal bejelentette: Milosevics felett minden olyan elkövetett bűncselekmény miatt fognak ítélkezni, melyek esetében felelőssége megállapítható a "hivatali visszaéléstől kezdődően a szerbiai politikai gyilkosságokig és a háborús bűnökig": "S ha mindez nem lesz kielégítő, akár Milosevics kiadatásáról is beszélgethetünk - azt követően, hogy mi magunk letisztázunk vele minden ügyet" - tette hozzá a nagykövet.

A szocialisták szervezkednek és utaznak

A Szerbiai Szocialista Párt (SPS) vezetése eközben rendületlenül igyekszik Milosevics védelmében minden tőle telhetőt megtenni. Az SPS szóvivője, Ana Djurovics közölte: Szlobodan Milosevics egészségi állapota tovább romlik. Megítélése szerint a volt elnök egészségi helyzete "súlyos". A B92 Rádió tudósítása szerint a szóvivő elmondta, Milosevics védelmén egy nemzetközi bizottság is dolgozik, amely a közelmúltban alakult meg Berlinben. Az SPS továbbra is 130 ország különböző pártjaival tart fenn kapcsolatot.

A szocialista képviselők a közelmúltban Oroszországba, Görögországba, Irakba és Kubába látogattak - közölte Vladimir Krsljanin, az SPS nemzetközi osztályának vezetője. Tekintettel arra a közismert tényre, hogy az SPS mostanában pénzügyi nehézségekkel küszködik, a B92 Rádió tudósítója megkérdezte Krsljanintól, honnan van a pártnak pénze az ilyen távoli és költséges utazásokra: "Mint minden egyebet, úgy ezt is sikerül összehozni. Azt a keveset, a legszükségesebbeket gyakorta a saját zsebünkből fizetjük, de tudjuk, hogy a nemzetközi aktivitások igen jelentősek, és folytatni kívánjuk azokat" - mondta Krsljanin.