Ambrus
-7 °C
3 °C

Életét áldozná Iránért az ajatollah

2005.03.21. 16:27
Harci álcázót öltene egy Irán elleni támadás esetén Kamenei ajatollah. Irán tényleges vezetője szerint a gyáva Bush szeptember 11. után elbújt, ezzel szemben ő gondolkodás nélkül áldozná fel életét a hazáért népe élén.

Életét áldozna hazájáért egy háborúban Ali Kamenei ajatollah, Irán elsőszámú vallási vezetője. Az ország tényleges irányítójának számító főpap szerint az Egyesült Államok csak ürügyet keres az országa elleni támadásra, jelentette a Reuters.

Kerülnék a harcot

Washington, az izraeli kormánnyal összhangban folyamatosan fenntartja a katonai megoldás lehetőségét az iráni atomválságban. A vallási diktatúra gyanús atomprogramot folytat. A hivatalos indoklás szerint az urándúsítás csak az iráni energiaigény enyhítését szolgálja, tekintve azonban, hogy az ország a szükségleteit bőven felülmúló földgáz- és kőolajtartalékkal rendelkezik, feltételezhető, hogy az atomprogram valójában fegyverkezési célú.

George W. Bush eddig egyetlen, a témához kapcsolódó megnyilatkozásában sem volt hajlandó kizárni a katonai csapás lehetőségét, bár hangsúlyozottan diplomáciai úton, európai partnereivel együttműködve kívánja megoldani a válságot.

Az EU vezető tagállamai, az iraki háború alatt az Egyesült Államokkal szembekerült Franciaország és Németország, illetve Bush legkitartóbb európai szövetségese, Nagy-Briatnnia együtt dolgoztak ki megoldási javaslatot az iráni válságra. A teheráni vezetés azonban ódzkodik atomprogramja teljes feltárásától.

Bush gyáva volt

"Ha nemzetem keserű tapasztalatokat él meg, felveszem a harci álcázóruhámat és akár magamat is feláldozom a népem élén", jelentette ki Kamenei ajatollah. "A szeptember 11-i terrortámadások után három napig hírét sem láttuk Bushnak és helyetteseinek. Elbújtak. Én nem ilyen vagyok", tette hozzá.

Kamenei mereven elutasította a nemzetközi közösség vádjait is. "Csak képzelgés, hogy Irán atombombát gyárt. Nem igaz", mondta.

Irán és az EU-tagállamok képviselői a héten újabb tárgyalási fordulóban próbálják megoldani a válságot, jelentette a Reuters.