Vilma
-8 °C
3 °C

Százfős bandákkal készült háborúra a magyar alvilág

2005.06.21. 18:25
Áfa-csalásból szerzett milliárdokon veszett össze a kecskeméti maffiaper fővádlottja korábbi barátjával, akivel aztán egy bandaháborúnak álcázott leszámolás során végzett volna. A per negyedik védett tavúja szerint mindkét fél többszáz harcost tudott volna kiállítani.

Több száz fős bandaháborút terveztek a kecskeméti maffiaper vádlottjai egy védett tanú vallomása szerint. A május eleje óta folyó perben Radnai Lászlót és tíz társát emberölés előkészületével, fegyvercsempészettel és lőfegyverrel történt visszaéléssel vádolja az ügyészség.

Utcai harcosok

A keddi tárgyalás védett tanúja 2001-ben megnyerte az utcai harcosok versenyét. Ezután alkalmazta az ötödrendű vádlott biztonsági emberként Dunaújvárosban, és Budapesten működő diszkóiban, a fővárosi Nirvána bárban, majd pedig a személyi testőreként.

A hatóságokkal együttműködő tanú a tárgyaláson vallomása szerint idővel megismerte a "cég" hierarchiáját, mely szerint az első-, másod-, harmad-, negyed- és ötödrendő vádlott mindent megbeszélt, de az utolsó szó Radnaié volt. Radnai és T. Tibor vállalkozó, akinek a meggyilkolását a vád szerint eltervezte a bűnszervezet, korábban jó viszonyban voltak.

Ám a tanú beszámolója szerint Radnaiék tudomást szereztek egy milliárdos áfa-csalásról és részt kértek belőle. A megzsarolt társaság viszont T. Tibortól kért védelmet, ezért került sor kenyértörésre Radnai és T.Tibor között.

Háborúra készültek

Az elsőrendű vádlott elhatározta, hogy fegyvereket szereznek, és megölik T. Tibort, így megnyílik az út az általa védett balatoni szórakozóhelyekhez. A tanú szerint Radnaiék egy bandaháborút imitálva akartak leszámolni T. Tiborral, elterelve a gyanút magukról. A tanú név szerint megnevezte az éjszakai életnek azokat az alakjait, akiknek a likvidálását tervezték.

A tanú szerint Radnai és T. Tibor is közel száz embert tudott volna mozgósítani a bandaháborúban, de ezt nem lehetett volna kivitelezni, mert mindkét fél elveszítette volna tekintélyét az alvilágban. Az ügy felderítéséről szóló közös ügyészségi, rendőrségi sajtótájékoztatón márciusban a bűnüldöző szervek vezetői arról beszéltek, hogy alvilági háborút sikerült megakadályozniuk.

A kedden meghallgatott tanú már a negyedik hatóságokkal együttműködő személy, aki vallomásával az ügyészi vádat támasztja alá. Radnai László és több társa ugyanakkor az eljárás során következetesen tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el. A keddi tárgyalás végén Fodor Endre bíró bejelentette, hogy a védett tanúk meghallgatása elhúzódik, így már csak ősszel várható elsőfokú ítélet a kecskeméti maffiaperben.