Mária
-6 °C
2 °C

A semmiből épült ki Sarm es-Sejk

2005.07.23. 11:27
Kapcsolódó cikkek (1)
Utoljára 1997-ben követtek el Egyiptomban a mostanihoz hasonlóan sok áldozattal járó terrorakciót iszlám szélsőségesek. A merényletsorozat helyszíne húsz éve épült ki.

A vörös-tengeri Sarm es-Sejk az egyiptomi idegenforgalom gyöngyszeme, ahol Hoszni Mubarak elnök előszeretettel szervez nemzetközi fórumokat. Alig húsz éve épült ki szinte a semmiből, s azóta számos nemzetközi békekonferencia színhelye volt.

A Sinai-félsziget többi részével együtt Sarm es-Sejket Izrael 1982-ben adta vissza Egyiptomnak az 1978-ban Camp Davidben tető alá hozott és 1979 márciusában aláírt békeszerződésnek megfelelően. A világ négy másik városával együtt az UNESCO a "béke városa" címet adományozta Sarm es-Sejknek 2002-ben.

Sarm es-Sejk az évek során a mélytengeri búvárok fellegvárává vált. A sportág kedvelői naponta hajóznak ki bárkáikon a közeli kis szigetekhez és elsüllyedt hajóroncsokhoz. A népszerű, vendéglátó-ipari létesítményekben bővelkedő tengerparti üdülőhely, ahová teli charterjáratok szállítják a pihenni vágyókat, egyre több európai - közöttük orosz és német -, valamint arab turistát vonz.

Egyiptom az utóbbi tíz-tizenöt évben viszonylag gyakran célpontja az iszlám szélsőségesek terrorakcióinak. Legutóbb áprilisban robbantott pokolgépet a kairói bazárban egy feltételezett öngyilkos merénylő, kioltva két francia és egy amerikai turista életét.

A legnagyobb, külföldieket érintő merényletet 1997 novemberében követték el Luxor ősi templománál; 58 turista és négy helybeli vesztette életét.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.