Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Hosszú harcra készülnek a kijevi tüntetők

Már kora reggel tízezrek gyűltek össze Kijev központjában, két nappal az ellenzék szerint elcsalt választások után az ellenzéki jelölt győzelmének kihirdetését követelve. A békés tiltakozókhoz vidéki pártolóik is csatlakoztak, a helyiek pedig élelemmel segítik a két napja kitartó keménymagot.
#alt#
Tekintse meg képeinket! (2004.11.23.)
A tüntetők soraiban terjedő hírek ellenére nem oszlatták fel éjszaka a kijevi ellenzéki tüntetést, kedden délelőtt tíz órára pedig újból megtelt a Függetlenség tér. Már több tízezer ember gyűlt össze, hogy tiltakozzon az ukrán Központi Választási Bizottság (CVK) által kihirdetett elnökválasztási eredmények miatt, ami szerint Viktor Janukovics kormányfő három százalékkal több szavazatot szerzett, mint az ellenzéki Viktor Juscsenko.

Az ellenzéki diákszervezet, a Pora éjszaka több száz sátrat állított fel a Krestyatik sugárúton, amelyet szinte végig, teljesen lezártak. A fiatalok jelenleg körülbelül háromezren lehetnek, de még mindig folyamatosan érkeznek Ukrajna minden részéből, sőt akadnak itt grúz és fehérorosz szimpatizánsok is, mondták el a helyszínen az Index tudósítójának.

A sátortábort három részre, ahogy ők nevezik, városra osztották, a sugárutat teljes szélességében hatalmas vaspadokkal zárták le. A sátrakat megszámozták, aki megérkezik annak regisztrálnia kell magát.

Saját várost építenek

A kijeviek folyamatosan szállítanak élelmet a tüntetőknek, akik régi katonai aggregátorokkal felszerelkezve termelnek maguknak áramot. A sátorosokkal együtt van egy lvovi pravoszláv pap is, aki áldást osztogat az ellenzékieknek. Van külön sátor a sajtónak, egészségügyi egység is működik, a bejutást, és magát a tábort is szigorúan ellenőrzik. Mint mondták, sok a donyecki és luganszki területekről érkező provokátor.

Hétfőn délután és este lezárták a Kijevbe vezető főbb utakat, és feltartóztatták az ellenzéki szimpatizánsok buszait. Nem lehet városközi vonatjegyet sem kapni a Kijevbe tartó vonatokra, a fővárosba tartó ellenzékieknek településről településre kell ide vonatoznia.

Szerdáig biztosan maradnak

A sátortábort felállító Pora szóvivője az Indexnek elmondta, kedden és szerdán mindenképpen maradnak, megvárják ugyanis, hogy sikerül-e megszavazni az ukrán törvényhozásban (Rada) az ellenzék által kezdeményezett bizalmatlansági indítványt a CVK ellen.

Az ellenzéki tömegtüntetés a vasárnapi győzelmi ünneplésből alakult ki hétfő reggel. A délelőtti demonstráció délután háromkor vált tömegtüntetéssé, amikor Juscsenko megkérdőjelezte a választások eredményét. A tömeg alkotmányos forradalomra készült, Juscsenko utasítására a CVK leváltásár kívánták kikövetelni a parlamenttől.

Bővebben a hétfő délelőtti eseményekről>>

Hét város már átállt

Az este során több város, Kijev, Ivano-Frankovszk és Lvov is Juscsenkót ismerte el a választások győztesének. Közös nyilatkozatuk alapján készek teljesíteni a legitim államfőnek tekintett ellenzéki politikus minden utasítását és rendeletét. A három lázadó városhoz időközben Ternopil, Vinnicja, Luck és Hmelnyickij is csatlakozott. Kijev mellett Ungváron és Lvovban is tömegdemonstrációk kezdődtek a "választások valódi eredményének" nyilvánosságra hozatala érdekében. Lvovban kedden százezren, az északkeleti Szumi városában ötvenezren vonultak az utcákra.

Bővebben a városok lázadásáról>>

Az ellenzék által vitatott választási eredmények az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, illetve az amerikai szenátus külügyi bizottságának megfigyelői szerint is "összehangolt csalások" alapján születtek meg. A nyugati kételyek ellenére Vlagyimir Putyin sietve ismerte el győztesnek az oroszbarát Viktor Janukovics kormányfőt.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!