Natália
-3 °C
8 °C

Golyó végzett az ukrán közlekedési miniszterrel

2004.12.28. 10:50
Rejtélyes körülmények között hétfőn este holtan találták Heorhij Kirpa ukrán közlekedési minisztert, az ukrán kormány egyik legbefolyásosabb emberét. Egyes feltételezések szerint a gazdag üzletember halála öszefüggésbe hozható azzal, hogy az ukrán kormányfő, Viktor Janukovics elveszítette a vasárnapi elnökválasztási fordulót, mások szerint pénzügyi nehézségei támadtak.

Holtan találták nyaralójában az ukrán közlekedési minisztert, Heorhij Kirpát hétfőn este hat órakor. Viktor Janukovics kormányfő egyik bizalmasa és a kormány egyik legbefolyásosabb embere azután halt meg, hogy az ukrajnai elnökválasztás megismételt második fordulóját Viktor Juscsenko ellenzéki jelölt nyerte meg.

#alt#
Kirpa az állami vasút igazgatójaként
fotó: EPA

Az ukrán rendőrség egyelőre csak egy Kijev melletti nyaralóban bekövetkezett váratlan halálesetről számolt be, további információkkal nem szolgáltak. A holttest mellett az UT-1 televízió értesülése szerint egy pisztolyt is találtak, ezért az öngyilkosság sem zárható ki. Kirpa a fején sebesült meg.

Az ukrán ügyészség "kikényszerített öngyilkosság" címén is nyomozást indított, derült ki keddi közleményükből. A nyomozószervek abból indulnak ki, hogy öngyilkosság történt, de vizsgálják az "öngyilkosságba hajszolás" lehetőségét is. A miniszter szóvivője, Eduard Zenyuk korábban azt közölte, Kirpa viselkedésében nem tapasztalt semmiféle változást, amely öngyilkosságra utalna.

Az elnök bizalmi embere

Heorhij Kirpa 1946-ban született. 2001 augusztusától az ukrán Állami Vasút vezérigazgatója, majd 2002 júliusától Ukrajna közlekedési minisztere volt. Leonyid Kucsma államfő a vasúti közlekedés fejlesztéséért tett erőfeszítéseiért Ukrajna hőse kitüntetéssel jutalmazta.

Kirpát a leköszönő elnök bizalmi embereként tartottak számon. A haláleset okáról csak feltételezéseket közölt az ukrán média. Az ellenzéki körök tulajdonában álló Kanal 5 magántelevízió úgy vélte, hogy a haláleset összefügghet azzal, hogy az elnökválasztás első két fordulóján különvonatokkal szállították a szavazókat Kelet- és Dél-Ukrajnából a nyugat-ukrajnai régiókba.

A Korrespondent nevű ukrán hírszájt arról számolt be, Kirpát nem sokkal halála előtt magas rangú vezetők látogatták meg, de hogy kik voltak, és mi célból jártak a miniszternél, nem tudni. A Korrespondent úgy tudja, délután négy órakor a miniszter még életben volt.

Eltűnt pénzek

Mikola Tomenko, a Mi Ukrajnánk parlamenti képviselője az Era televízióban emlékeztetett arra, hogy az előző választási fordulók között hasonló körülményekre találtak rá a Kreditbank elnökének holttestére, és utalt arra, hogy a néhai miniszter nagy értékű beruházásokban és Viktor Janukovics választási kampányában is érdekelt volt.

Ivan Szalij volt közlekedési miniszterhelyettes közlése szerint a miniszternek pénzügyi gondjai, adósságai voltak. Szalij szerint egy kijevi híd építésére szánt állami pénzt már azelőtt elköltötte, hogy a híd építése megkezdődött volna.

Kivert fogak

A Primanews orosz honlap értesülései szerint Heorhij Kirpát az elnökválasztások után egy lembergi kórházban ápolták, miután kiütötte két fogát Viktor Janukovics kormányfő, amiért engedélyezte néhány, Nyugat-Ukrajnából Kijevbe tartó, ellenzéki tüntetőket szállító vonat indulását, és nem tudta rákényszeríteni a vasutasokat, hogy mellette szavazzanak.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.