István, Vajk
17 °C
22 °C

Magyar vagyok, és szerb radikális

2007.02.27. 13:28
Ilyen még nem volt. A Szerb Radikális Párt parlamenti mandátumhoz segített egy magyar politikust. A nagykikindai Kismárton Ottó a Milosevics-féle Szerb Szocialista Pártban kezdte karrierjét, majd állítólag felvételét kérte egy liberális pártba, végül a háborús bűnökkel gyanúsított Vojiszlav Seselj hívéül szegődött. Nagykikindán megkérdeztük tőle, hogy miért?

(Ha rögtön az interjúra kíváncsi, kattintson ide>>>)

Szerb parlamenti képviselővé választották Kismárton Ottót, a nagykikindai községi parlament elnökét. Az 1962-ben született agrárközgazdász megválasztása nem lenne nagy szenzáció – rajta kívül még négy magyar ül a januárban megválasztott belgrádi Skupstinában –, ha nem a Szerb Radikális Párt színeiben nyerte volna el mandátumát.

A Szerb Radikális Párt nem afféle szócséplő, a tényleges befolyást nélkülöző, elveit a gyakorlatba átültetni képtelen erő a politikai paletta jobbszélén, mint a brit Nemzeti Párt vagy a Német Nemzetidemokrata Párt.

Az 1991-ben alapított radikális párt rögtön a délszláv háborúban megmutatta, mire képes. Vojiszlav Seselj elnök vezetésével a párt félkatonai egységei harcoltak, valójában jórészt fosztogattak a Jugoszláv Néphadsereg által megtisztított boszniai és horvátországi terepen. Seselj vajdának arra is maradt energiája, hogy a Vajdaságban a nem szerbek, köztük helyi magyarok elleni erőszakos cselekményekre buzdítson. Egyik emlékezetes szónoklatában például a magyarokat egy szendviccsel indította volna a határhoz (a vajdasági szlovákokat kettővel, mert többet kell menniük). Ennyit a gyakorlatról.

Ami a hatalmat illeti: a Szerb Radikális Párt ugyan 2003 óta nélkülözi elnökét – Seselj önként adta fel magát az őt háborús bűnökkel gyanúsító hágai törvényszéknek –, pártja mégis minden választást megnyert azóta. Hatalomra kerülni azonban, koalíciós társ híján, sosem tudott. Seselj hágai cellájából irányítja a pártot. A januári választás előtti üzenetében például előszedte azt a Nagy-Szerbiára vonatkozó – a nyolcvanas években általa felmelegített – 19. századi elképzelést, hogy az ország nyugati határa a Virovitica–Karlovac–Karlobag-vonal lenne (valamennyi horvát területen fekszik), és az országhoz tartozna a független Bosznia–Hercegovina, Montenegró és Macedónia.


Nagykikinda főutcája
Fotók: Barakonyi Szabolcs

A 41 ezer lakosú Nagykikinda (szerbül Kikinda, németül Gross-Kikinda) Szerbia huszonhatodik legnagyobb városa – Koszovó esetleges elvesztésével a tizenkilencedik helyre jönne fel. A település a török korban elpusztult, Mária Terézia előbb szerb határőrökkel, majd magyar és német telepesekkel népesítette be újra. Az együttélés nem volt problémamentes, 1849-ben Perczel Mór verte szét a szerb felkelőket. A magyarok sohasem alkottak itt többséget, az 1910-es népszámlálás szerint például a 14 ezer szerb mellett kevesebb mint hatezer magyar és német élt a városban. A magyarok most valamivel kevesebben vannak, a németeket a második világháború után messzire sodorták a megtorlások, viszont 31 ezer szerb él a városban.

Nagykikinda azon kevés szerbiai községek (tulajdonképpen járások, Nagykikindán kívül még kilenc település tartozik hozzá) egyike, ahol már Szlobodan Milosevics uralma alatt ellenzéki vezetés volt. A demokratikus blokk, paradox módon, az elnök 2000-es bukása után négy évvel elvesztette a választásokat, és kénytelen volt átadni a helyét a múlt erőinek, a radikális és a szocialista párt koalíciójának.

Az elszigeteltségből kitörni vágyó szerb radikálisok polgármestere először nem Milosevics pártjának, hanem a Vajdasági Magyarok Szövetségének ajánlott koalíciót. Talpai Sándor – 2004-ig alpolgármester – elment a megbeszélésre, ahol Braniszlav Blazsics azzal érvelt a koalíció mellett, hogy a Szerb Radikális Párt és a Vajdasági Magyar Szövetség is nacionalista, ezért biztosan jól tudna együttműködni a két párt. „És a szendvics?” – kérdezte Talpai.

A magyarokat, mint a szórványban mindenhol, az elvándorlás és az asszimiláció fenyegeti. Ahol negyven éve még harminchat magyar gyerek tanult az első osztályban, oda most szeptemberben öten iratkoztak be. A falvak kiöregszenek, a fiatalok elmennek Szabadkára, Újvidékre, Zentára. Magyarországra alig települnek át – ezért sem értették az itteni hisztériát a kettős állampolgárságról szóló népszavazás előtt –, ha már országot cserélnek, inkább néhány határral nyugatabbra vándorolnak.


A Vajdasági Magyar Szövetség köszöni szépen
Kattintson!

A radikális színekben parlamenti képviselővé választott Kismárton Ottó ifjúkommunistaként kezdte politikai karrierjét, mint annyian a régi Jugoszláviában. A kommunista párt felbomlása után a szocialista pártba lépett be, a fiatal káder a nagykikindai községhez tartozó Sajan földműves-szövetkezetének igazgatója lett. Innen másik pártállásba ejtőernyőzött. A Milosevics Jugoszláviája ellen elrendelt embargó idején a Kontakt Banat igazgatója lett. A cég azzal üzletelt, amivel a gazdasági zárlat alatt éppen lehetett. A haszon a szocialista párt számláján kötött ki. (A pártállások a mai Szerbiának is jellemzői, a 2004-es nagykikindai radikális-szocialista hatalomátvétel után például még a portásokat is pártkatonákra cserélték a városházán, a napokban beindított parkolási rend őrei is a radikálisok soraiból kerültek ki.)

Milosevics bukása után Kismárton egy időre felhagyott a politikával, majd beadta a jelentkezési lapját a G17+-hoz. A nemzetközileg elismert független közgazdászokból álló párt a Milosevicsi-rezsim kérlelhetetlen ellenzéke volt; kevés olyan szervezet volt a 90-es években, amelyik ne kompromittáltatta volna magát, ezért különösen kényesek voltak az új tagok felvételénél. Kismárton múltjára hamar fény derült, így már a tagfelvételnél elbukott. Innen vezetett útja a radikálisokhoz. Hogy miért – erről őt kérdeztük.