Vilma
-7 °C
4 °C

Formálódik a terrorellenes koalíció

2001.09.18. 18:26
A terroristaellenes koalícióval kapcsolatos nemzetközi egyeztetések jelentették kedden a múlt heti egyesült államokbeli terrortámadások nyomán előállt helyzet főbb fejleményeit. Az amerikai kormány a keddi terrorcselekmények nyomán próbál nemzetközi terrorellenes kolíaciót létrehozni. A legelső célpont Oszama bin Laden, az Afganisztánban élő szaúdi milliomos.
Jasszer Arafat palesztin elnök kedden megerősítette: kész csatlakozni a terroristaellenes koalícióhoz. Arafat szerint a Palesztin Hatóság minden rendelkezésére álló erővel hajlandó csatlakozni a koalícióhoz. Az Európai Unió több vezetője üdvözölte Arafat bejelentését.

Tony Blair brit kormányfő "alkotó jellegű" telefonbeszélgetést folytatott Csiang Cö-min kínai elnökkel a terrorizmus elleni nemzetközi összefogás összekovácsolása végett. Blair kedden hat afrikai ország vezetőjével tanácskozik e célból, szerdán Gerhard Schröder német kancellárral tárgyal, majd Washingtonba utazik.

Szintén washingtoni látogatásra indul kedden Jacques Chirac francia elnök. Párizsi lapjelentés szerint az uniós államok szóvivőjeként Chirac egyfelől óva inti majd az amerikai vezetést, hogy egyenlőségjelet tegyen a terrormerényletek megrendelői és az arab-muszlim országok közé; másrészt sürgeti a közel-keleti békefolyamat felújítását, és az Egyesült Államok meghatározó szerepvállalását. A francia külügyminiszter, illusztrálva az Európai Unió óvatosságát, korábban figyelmeztetett: az Egyesült Államok nem járna el bölcsen, ha egyedül katonai erővel válaszolna a keddi támadásra.

Chirac hétfő este telefonbeszélgetést folytatott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Putyin hangsúlyozta, hogy a nemzetközi közösségnek teljesen el kell zárnia a terrorizmus politikai és pénzügyi forrásait. Szintén a kiállt a koalíció mellett Olaszország. Colin Powell amerikai külügyminiszter az AP-nek elmondta: telefonon beszélt a jemeni elnökkel, aki "nagyon segítőkész volt". Tadzsikisztán, a leghosszabb afgán határral rendelkező ország, szintén bejelentette: hajlandó együttműködni az Egyesült Államokkal.