Mária
-7 °C
3 °C

Hatalmas marhaság, mondta Kohl

2000.07.04. 16:22
Helmut Kohl korábbi német kancellár és Andreas Schmidt, a CDU jelenlegi frakcióvezetője, a vizsgálóbizottság tagja visszautasították azt a feltételezést, hogy előre egyeztették volna az ex-kancellár vallomását a pártadományok botrányát vizsgáló parlamenti bizottság előtt. Kohl ezt a feltételezést egyenesen "hatalmas marhaságnak" nevezte. Schmidt a maga részéről azzal fenyegetőzött, az alkotmánybírósághoz fordul, ha az SPD le akarja őt váltatni a bizottságban betöltött posztjáról.
Kohl egy lapinterjúban elmondta: a CDU-frakció tagjaival lebonyolított találkozóiban nem volt semmi titkolnivaló, különben nem is jegyezték volna be azokat az irodai előjegyzési naptárába. A korábbi német kancellár nehezményezi, hogy az "újságokból kellett megtudnia": a parlamenti vizsgálóbizottság többségi döntése alapján az ő meghallgatásait csak 2001-ben zárják le.

A Bundestag vizsgálóbizottságának helyettes vezetője, Hans-Peter Friedrich (CSU)
A vizsgálóbizottság SPD-s elnöke, Volker Neumann nem kereste vele a kontaktust - állítja Kohl. De a bizottsági elnök megkérte a bizottságban szintén részt vevő Andreas Schmidt-et, tisztázza a volt kancellárral a részleteket, hogy Kohl például engedélyezi-e a meghallgatások televíziós közvetítését. "Ilyen formán Neumann maga gondoskodott az információcseréről Schmidt és köztem" - mondta Kohl.

Burkhard Hirsch (FDP), a szövetségi kormány által a kancellári hivatalbeli adatmegsemmisítés és a hiányzó akták ügyében felkért különleges megbízott arra szólította fel a CDU-t, hívja vissza a vizsgálóbizottságból a képviselőit. Ezek a személyek a Kohlnál tett látogatás által maguk ásták alá a szavahihetőségüket. Volker Neumann, a bizottság elnöke egyenesen a kizárással fenyegette meg a CDU delegáltjait. Az FPD-t képviselő bizottsági tag Max Stadler úgy vélte, egyszerre senki nem lehet bírája és tanúja a botrány egyik fontos tanújának.

Schmidt a Berliner Morgenpost-nak nyilatkozva elmondta: természetesen beszélt Kohllal, és nem gondolja, hogy ez helytelen lett volna. Az a tény, hogy a vizsgálóbizottság elnöke legalább két alkalommal felhívta a botrányban kulcsszerepet játszó, Kanadában élő Karlheinz Schreiber fegyverkereskedőt, az legalább akkora hiba, mint az ő találkozója Kohllal - jelentette ki a CDU frakcióvezetője. Schmidt azt mondta, az alkotmánybírósághoz fordul, ha az SPD le akarja őt váltatni a bizottságban betöltött posztjáról.

Kohl többekkel is konzultált

Kedden a vizsgálóbizottság újabb tagjáról derült ki, hogy részletes megbeszélést folytatott Kohl ex-kancellárral. Andreas Schmidt után a bizottság alelnöke Hans-Peter Friedrich (CSU) is elismerte, hogy vendégként járt Kohlnál. Bebizonyosodott, hogy rajta kívül az ex-kancellár még Dietmar Schlee CDU-képviselővel is találkozott.

Michael Glos, a CSU-frakció nevében azt rótta a kormányzó koalíció szemére, hogy a vizsgálóbizottságot, mint a "legbrutálisabb harci eszközt veti be az unió megsemmisítésére." Véleménye szerint a bizottságban történelemhamisítás folyik, amikor megpróbálják Kohl diszkreditálni.

Gerhard Schröder (SPD) kancellár szerint Helmut Kohl parlamenti vizsgálóbizottság előtti szereplése, és a CDU-t képviselő bizottsági tagokkal való titkos találkozója egyenesen "önsorsrontó vonásokkal" rendelkezik.

Tovább hallgat az ex-kancellár

Andreas Schmidt az alkotmánybíróságot emlegeti
Ezalatt a CDU-n belül is egyre erősödik a kritika Kohllal szemben, mert a korábbi kancellár semmiképpen nem akarja az adományozókat megnevezni. Wolfgang Bosbach, a CDU képviselője egyenesen azt nyilatkozta, Kohl helytelenül viselkedik. Véleménye szerint neki is, mint minden német polgárnak, tartania kell magát a jog és a törvény meghatározta keretekhez. Friedbert Pflüger, az unió képviselője parlamenti felszólalásában egyenesen úgy fogalmazott, Kohl magatartása "egy nagyformátumú államférfi tragikus tévedése", amikor az adományozóknak adott becsületszavát a törvények fölé helyezi.

Az FDP főtitkára, Guido Westerwelle azt követelte, Kohl adja vissza képviselői mandátumát, mert az adományozók nevének bizottság előtti elhallgatásával az ex-kancellár szándékosan megszegi a német alkotmányt.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!