Ambrus
-7 °C
3 °C

Egy amerikai katona információt kínált az al-Kaidának

2004.02.13. 06:18
Kapcsolódó cikkek (1)
Letartóztattak csütörtökön az Egyesült Államok északnyugati Washington államában egy amerikai katonát azzal a gyanúval, hogy megpróbált értesüléseket átjátszani az al-Kaida terrorhálózatnak.
A 26 éves Ryan Anderson az interneten szélsőséges honlapok beszélgetőprogramjai (chat) révén megpróbált kapcsolatba lépni az al-Kaidával, hogy értesüléseket szolgáltasson ki a terrorszervezetnek amerikai katonai létesítményekről és fegyverekről.

Muzulmán lett

A hatóságok már korábban figyelni kezdték a férfi internetes kapcsolatait, bár a hivatalos tájékoztatásból nem derül ki, mivel irányította magára a gyanút. A férfi mindenesetre az utóbbi években áttért a muzulmán hitre. Az illetékesek szerint Anderson végül is nem adott át semmilyen adatot az al-Kaidának.

Andersont a szárazföldi erők, az igazságügyi minisztérium és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) közös nyomozása alapján vették őrizetbe. Vádemelésig a Washington állambeli Fort Lewisban tartják fogva az ellenség segítésének a gyanújával.

A közlegény a Nemzeti Gárda 81. páncélos dandárjában egy harckocsizó legénység tagja volt. A 4200 fős egységet Irakba vezényelték, ahol egy évet fog szolgálni. A dandár november óta Fort Lewisban készül az iraki küldetésre.

Anderson Washington állam egyetemén hadtörténelmet tanult, különös tekintettel a Közel-Keletre.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.