Natália
-3 °C
7 °C

Súlyos büntetések 1989-es erdélyi bűnökért

2005.05.24. 20:56
Többéves börtönbüntetésre, 40 milliárd lej kártérítésre (körülbelül 275 millió forintra) ítélte kedden a román legfelsőbb bíróság és semmitőszék azt a négy katonatisztet és az egyik volt pártfunkcionáriust, akiket felelősnek találtak az 1989-es forradalom kolozsvári és tordai résztvevői ellen elkövetett - 32 ember halálával járó - gyilkosságokért.
A kolozsvári tüntető tömegbe lövető Iulian Topliceanu tábornokot, a 4-es számú erdélyi román hadsereg egykori parancsnokát tíz évi börtönre, Ioachim Mogát, az egykori román kommunista párt megyei első titkárát nyolc évi elzárásra, Valeriu Burtea ezredest, a szászfenesi katonai egység parancsnokát, valamint Ioan Cocan alezredest, korábbi hadosztályparancsnokot kilenc-kilenc évi börtönre ítélték. A legsúlyosabb büntetést Ilie Dicu őrnagy kapta, akinek tizenöt esztendőt kell rács mögött töltenie.

A legmagasabb fokú román bírói testület ezzel szemben felmentette Marian Bolbos őrvezetőt, akit két évvel ezelőtt egyedüli bűnösként ítélt el az ügyben az alsóbb fokú bíróság. A legfelsőbb román igazságszolgáltatási fórum keddi ítéletével 52 forradalmár fellebbezése nyomán vizsgálta felül a korábbi enyhe, a legfőbb bűnösöket felmentő ítéleteket.

A letöltendő börtönbüntetés mellett a legfelsőbb bíróság és semmítőszék több évre megfosztotta polgári jogainak gyakorlásától Mogát, Topliceanut, Burteát és Dicut, akiket ugyanakkor nagy összegű anyagi és erkölcsi kártérítésre is köteleztek. A katonák az összesen 40 milliárd lejre rúgó pénzbüntetést közösen viselik majd a román védelmi tárcával. Megfosztották őket katonai rangjuktól is.

A forradalom idején a most elítélt személyek megtorló cselekményei miatt 1989-ben 32 személy vesztette életét Kolozsváron és Tordán.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.