Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Észak-Korea újabb atomrobbantásokra készül

2006.10.18. 06:55
Észak-Korea értesítette Kínát, hogy kísérleti atomrobbantások sorozatára készül. Közben kémműholdak gyanús mozgásokat észleltek annak a helynek a közelében, ahol Észak-Korea október 9-én végrehajtotta első földalatti atomrobbantását. Előkerült Kim Dzsong Il.

Észak-Korea katonai vezetése arról tájékoztatta Kínát, hogy földalatti atomrobbantások sorozatát szándékoznak végrehajtani - közölte az NBC amerikai televízió az amerikai kormányzat meg nem nevezett tisztviselőire hivatkozva kedden.

A CNN amerikai hírtelevízió amerikai hírszerző szolgálatokra hivatkozva megerősítette, hogy amerikai kémműholdak gyanús mozgásokat észleltek annak a helynek a közelében, ahol Észak-Korea október 9-én végrehajtotta első földalatti atomrobbantását.

Az amerikai kormányzat hivatalosan nem erősítette meg ezeket az értesüléseket. Azokra a sajtójelentésekre reagálva, amelyek szerint amerikai, japán és dél-koreai hírszerzési szolgálatok egyaránt fokozott tevékenységet észleltek az Észak-Korea északkeleti részén fekvő kísérleti telepen, Nicholas Burns amerikai külügyi államtitkár a Fox amerikai televíziónak kijelentette, hogy az Egyesült Államok nem fedezett fel egy újabb atomrobbantás előkészítésére utaló jeleket.

Eközben Kim Dzsong Il észak-koreai vezető az október 9-i atomkísérlet óta először megjelent a nyilvánosság előtt. Több magas rangú észak-koreai tisztviselő társaságában egy művészeti bemutatón jelent meg, ahol énekesek és táncosok a kommunista államot és vezetőjét dicsőítő előadást mutattak be.

Kim Dzsong Il ritkán mutatkozik a nyilvánosság előtt, a júliusi rakétatesztek után pedig szinte eltűnt, ami olyan találgatásokat indított el, hogy a nemzetek közösségét felháborító lépések próbára tették vezetői szerepét.