Judit
-2 °C
8 °C

'Hajlamosak a magyarokat bűnbakként kezelni'

2004.07.11. 14:16
A Vajdaságban tapasztalható kisebbségellenes hangulatot is szóvá tette tárgyalópartnereinek a Belgrádban tartózkodó magyar külügyminiszter, aki egyúttal közölte: ezen a téren határozott lépéseket várunk a szerb vezetéstől és hatóságoktól.
A belgrádi politikai vezetők megértették, hogy a kisebbségek védelme nem csupán Magyarország, hanem az Európai Unió és a NATO elvárása is - közölte vasárnap Belgrádban Kovács László magyar külügyminiszter, miután tárgyalt Vuk Draskoviccsal belgrádi kollégájával és Vojislav Kostunica szerb kormányfővel.

Kovács határozott lépéseket vár

A magyar politikus Boris Tadic megválasztott szerb elnök beiktatása alkalmával rendezendő fogadásra érkezett egynapos belgrádi látogatásra, amely keretében tárgyalt Draskoviccsal és Kostunicával. A külügyminiszter tárgyalópartnerei tudomására hozta, hogy Magyarország stabil és demokratikus Szerbia-Montenegróban érdekelt, amely közeledik az euroatlanti szervezetekhez. Ehhez Magyarország kész politikai támogatást nyújtani a uniós és NATO-beli fórumokon - mondta Kovács a megbeszélések utáni beszámolójában a belgrádi magyar nagykövetségen. Kovács emlékeztette tárgyalópartnereit: Magyarországnak kulcsszerepe volt abban, hogy az EU alkotmányának alapelvei közé került a kisebbségek jogainak elismerése és védelme, s az EU mellett a NATO is alapvető követelménynek tekinti a kisebbségek védelmét. "Ezen a téren határozott lépéseket várunk a szerb vezetéstől és hatóságoktól, és nagy reményeket fűzünk Boris Tadic szerb elnök tevékenységéhez" - közölte Kovács.

Általános kisebbségellenes hangulat

A külügyminiszter közölte: "A belgrádi politikai vezetők megértették, hogy a kisebbségek védelme nem csupán Magyarország, de az Európai Unió és a NATO elvárása is". Kovács szerint Szerbiában általános kisebbségellenes hangulat, és ennek a problémának a súlyosságát tárgyalópartnerei is érzékelték. Draskovic azt ígérte, megtalálja annak a módját, hogy nyilvánosan elítélje a kisebbségek elleni kilengéseket.

Kostunica is személyes fellépést ígért: a jövő héten találkozik a kisebbségi nemzeti tanácsok, a politikai pártok és az egyházak képviselőivel, és személyesen is ellátogat a magyarok lakta vajdasági településekre. Kovács és Kostunica egyetértett abban, hogy legelőször a rendőrség és az igazságszolgáltatás azonnali intézkedéseire van szükség, hosszabb távon pedig az oktatás-nevelésben kell lépéseket tenni.

'Revansvágy, bűnbak'

A magyar külügyminiszter véleménye szerint a vajdasági kisebbségellenes megnyilvánulásoknak részint az az oka, hogy a tartományban sok tízezer boszniai, horvátországi és koszovói szerb telepedett le, s van bennük egyfajta "revansvágy", hajlamosak a magyarokat bűnbakként kezelni. Kovács szerint a Vajdaság valaha a nemzetek közötti együttélésnek volt a mintapéldája, ezért van múltbeli pozitív példa, s a kisebbségek helyzetével nem a többségnek, hanem a kisebbségnek kell elégedettnek lennie. Draskovic úgy fogalmazott, hogy "a kisebbségek helyzete tükör, amelyben a többség önmagát nézheti meg".

Kovács László jelenlétében Draskovic a leghatározottabban elítélte a saját és Szerbia nevében a vajdasági magyarok elleni támadásokat, amelyek mögött szerinte nem áll sem a szerb nép, sem a szerb állam. Draskovic "a milosevici erők és a milosevici eszmék utolsó kétségbeesett vonaglásának", "primitív emberek" megnyilvánulásának nevezte a magyarellenes kilengéseket.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.