Natália
-3 °C
8 °C

Körömrágós véghajrá az amerikai elnökválasztáson

2004.10.18. 14:21
Három nagy felmérés is Bush egyértelmű fölényét mutatja az amerikai elnökválasztások véghajrájában. Hiába nyerte meg a közvélemény szerint Kerry a tévévitákat, a demokraták jelöltje nem tudta támogatásra váltani sikerét. Bush hívei sem nyugodhatnak meg, az elnök megítélési adatai miatt van okuk aggódni.
Aggódhatnak a demokraták, derült ki a hétvégén végzett közvélemény-kutatásokból. Bár a közvélemény mindhárom televíziós vitán a demokraták jelöltjét, John F. Kerryt látta jobbnak, az újraválasztásért küzdő George W. Bush négy nagy felmérésből háromban is jelentős előnyre tett szert. A legmegbízhatóbbnak tartott Zogby felmérése szerint ugyan Bush és Kerry újra döntetlenre áll, a két jelöltet egyaránt 45 százalék támogatja -, a Washington Post, a CNN/Gallup és az ABC News is Bush biztos vezetését mutatja. Az újraválasztásért küzdő elnök teljesítményét általában egy százalékos hibahatáron belül megbecsülő Gallup mérésében Bush 52, Kerry 44 százalékon áll.

A legjobb esélyt is elrontotta

"Ha Kerrynek az első vita volt a legjobb pillanata és akkor sem vette át a vezetést, mitől venné át a választásig hátralevő időben?", nyilatkozta a Los Angeles Timesnak Mathew Dowd, Bush újraválasztási kampányának egyik főstratégája. Dowdnak annyiban igaza lehet, hogy a demokrata jelölt eddig egyetlen alkalmat sem használt ki arra, hogy sikeres szerepléseit százalékokban kimutatható támogatásra váltsa. Hiába kapott kifejezetten dícsérő kritikákat az őt hivatalosan is jelöltté választó júliusi Demokrata Nemzeti Gyűlésen, a hagyományosan akár tíz-tizenöt százalék plusz támogatást is hozó esemény után is csak egyenlíteni tudott a felmérések szerint.

A tévéviták sem hoztak áttörést, mi több, Bush még vereségei ellenére is javítani tudott megítélésén.

Harc az ingadozókért

Azért a republikánusok sem dőlhetnek hátra. A Washington Post felmérése szerint Kerry tíz százalék előnnyel vezet a csatatérállamokban, ahol eldőlhet a választás. A szakértők szerint tíz ingadozó állam számít már csak valódi csatatérnek: Michiganben Kerry nyolc százalékponttal vezet, New Hampshire-ben pedig éppen a statisztikai hibahatáron állva 49-45-re áll Bushsal szemben. Bár hibahatáron belüli, de négy százalékpontos az előnye a húsz elektort delegáló Ohióban.

Bush Coloradóban és Nevadában egyre inkább biztos befutónak tűnik nyolc százalékpontos előnyével, ahogy Florida és Új-Mexikó is inkább neki áll. Gyilkos harc várható a pillanatnyilag 47-47-százalékos döntetlenre álló Iowában - Kerry első, meghatározó előválasztási győzelmének helyszínén - és Pennsylvaniában, ahol Kerry pillanatnyilag két százalékponttal vezet. A legtöbb elemző szerint ha Kerry elbukja Pennsylvaniát, nem nyerheti meg a választást.

Idegenben nyerhet Bush

Wisconsinban is nagy a harc, a korábban inkább Bush felé hajló állam a múlt héten teljes egészében Kerry mellé állt, mostanra azonban megint Bush van feljövőben. Pillanatnyilag Kerry 47-43-ra vezet, ez azonban már ismét csak a hibahatáron belüli előny.

Bush legnagyobb sikerét az utóbbi időben egy október 6-án még biztos Kerry-szavazó, hagyományosan demokrata államban érte el. New Jerseyben a legutóbbi mérés szerint már 46-46 az állás, ráadásul a demokraták nem is folytatnak túl erős kampányt a biztosnak vett, tizenöt elektort delegáló államban. Bush ezzel szemben hétfőn itt kampányol, húsz kilométernyire a létfontosságú Pennsylvaniától, számítva a philadelphiai sajtó figyelő szemeire is.

Kerry utolsó reménye

A demokraták igazi esélye Bush megítélése lehet. Az elnök munkáját az amerikai választók nagyobb része értékelte rossznak szeptemberben és október elején, mint ahányan jónak. Hiába szerepelt azonban rosszul a vitákon, a Gallup legfrissebb mérései szerint elégedettségi indexe váratlanul újra 50 százalék fölé ugrott, pillanatnyilag 53 százalékon áll. Markáns változásként az elmúlt másfél hónaphoz képest az amerikaiak többsége szerint Bush meg is érdemli az újraválasztást.

Az elmúlt ötvenkét év közvélemény-kutatásainak tapasztalata szerint még egyetlen, egy újraválasztásért küzdő elnök sem tudott nyerni ötven százalékosnál rosszabb elégedettségi indexszel, viszont aki ennél jobban állt, meg tudta védeni posztját.

A szoros adatok miatt azonban a közvélemény-kutatók nem mernek biztos jóslatokba bocsátkozni. A kutatási adatok legnagyobb fehér foltját a bizonytalan szavazók jelentik. A republikánusok a csoport összetétele - a domináns bizonytalan középjövedelmű, konzervatív társadalmi nézeteket valló fehér nő - miatt bíznak benne, hogy szavazataik egyenletesen oszlanak el. A csoport markáns háborúellenessége azonban inkább a demokraták reményeit élteti. John Zogby szerint ugyanakkor kevéssé valószínű, hogy a bizonytalanok bárki mellé is álljanak.

Az elektori szavazatok eloszlása
 Biztos elektorValószínű elektorBizonytalan elektorÖsszesen
Bush1697438281
Kerry1434965257
(forrás: Slate MSN, 2004.10.18.)
Biztos elektor: egy elektori helyet akkor veszünk biztosra, ha a jelölt a hibahatár kétszeresével vezet az adott államban
Valószínű elektor: a jelölt a hibahatárnál nagyobb, de a hibahatár kétszeresénél kisebb előnnyel vezet
Bizonytalan elektor: a jelölt a hibahatáron belüli előnnyel vezet