Mihály
11 °C
25 °C

A CIA-ügynök kubai utazási irodája

2000.06.26. 15:48
Philip Agee, a CIA volt ügynöke amerikai turisták beutaztatására Kubában utazási irodát nyitott - pontosabban utazási honlapot indított. Az oldal már február óta működik, de az első komoly ajánlatok június végén jelentek meg rajta. Ageet egyáltalán nem érdeklik az embargós törvények, és az amerikai kormány egyelőre nem is kommentálta a törvénysértő üzleti tevékenységet.
Philip Agee 1969-ben tizenkét év szolgálat után ugrott ki a CIA-ból. A szervezet ügynökeként a baloldali mozgalmak virágzása idején Dél-Amerikában tevékenykedett. Pár év alatt azonban elege lett a titkosszolgálatok finoman szólva kifogásolható módszereiből, és miután kilépett, több leleplező könyvet írt az ügynökségről.

A ,,Cégen belül: a CIA napló" című könyvében a CIA-t bűncselekmények elkövetésével vádolja, részletesen ismertetve az ügynökség dél-amerikai műveleteit. Többi könyve már címével is utal véleményére: ,,Piszkos munka: a CIA Afrikában", ,,Piszkos munka: a CIA Nyugat-Európában". (A könyvek egyébként az amazon.com-on megvásárolhatók.)

Barbara Bush (George Bush amerikai ex-elnök felesége) önéletrajzában megvádolta Agee-t, hogy az leleplezte Richard S. Welch athéni ügynököt, akit aztán 1975-ben baloldali terroristák meg is öltek. Agee tagadta a vádakat, és végül Barbara Bushnak kellett visszakoznia.

George Bush Ageeről
(egy 1999-es beszéd részlete)

,,[...] Mindenesetre azok nagyon nehéz idők voltak - leginkább az ügynökségen dolgozók számára. Mindannyian jól emlékszünk azokra a napokra. Köszönhetően többek között Philip Ageenek, aki megpróbálta beperelni a feleségemet, miután az kellemetlen dolgokat írt meg róla a könyvében. Azt gondolom, hogy Philip elárulta azt az ünnepélyes bizalmat, amely segített megőrizni ügynökeink anonimitását - és semmi sem lehet hitszegőbb, támadóbb az amerikai tisztességgel szemben. Hiszem, hogy Philip felel azoknak az embereknek az életéért, akiket azokban az akciókban vesztettünk. Agee árulása jó ok arra, hogy tovább erősítsük az elhárítást, hiszen az ügynökség legértékesebb részét az emberek alkotják. [...] Agee esetéből is láthatjuk, hogy embereink bármikor elveszhetnek, ha inkognitójuk megszűnik, de ennek ellenére, Istennek hála, ők becsülettel szolgálnak."

1979-ben Agee amerikai útlevelét bevonták - a hivatalos indoklás szerint tevékenysége veszélyezteti az állambiztonságot. 1992-ben egy emigráns kubai titkosügynök azt állította, hogy a kubai titkosszolgálat egymillió dollárt fizetett Ageenek szolgálataiért. Agee ezt is tagadta.

A magát Kuba-barátnak valló ügynök útlevele bevonása után Európába menekült, és Hamburgban bujkált félve a CIA megtorlásától. A Németországi száműzetés után döntött úgy, hogy Havannába költözik, és utazási irodát szervez.

Agee európai befektetőkkel és a kubai állami utazási irodával állt össze, hogy nyélbe üthesse az üzletet. Tevékenysége természetesen minden embargós törvényt és jogszabályt sért, de Ageet ez szemmel láthatóan nem zavarja. ,,Remélem a törvény a turistákat sem érdekli majd. Ugyanúgy semmibe kell vennünk, mint ahogy nagyapáink semmibe vették a szesztilalmat" - közölte a honlapot (www.cubalinda.com) bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón.

,,Nincs engedélyem, felhatalmazásom, nem kérdeztem senkit, és nem is fogok, mert ez elvi kérdés" - mondta. Az európai befektetőkről viszont nem nyilatkozott: ,,a befektetők nem akarják nagy dobra verni, hogy velem társultak."

Az amerikai kormány hivatalosan még nem reagált a történtekre, csak annyit közöltek, hogy nincs tudomásuk az ex-ügynök üzleti tevékenységéről, úgyhogy egyelőre nem kommentálnak.

Az oldal már február óta működik, de a szolgáltatások nagy része (bár még mindig nem az összes) csak péntektől elérhető. Az első komoly ajánlat: egyhetes körút a július-augusztusi fesztiválok idején. Az árak 600 dollárról indulnak, de ebben nincs benne a repülőjegy, mivel az út ezen részét mindenki egyénileg kell, megoldja - az embargó miatt általában harmadik országon keresztül.

A fizetés sem közvetlen (szintén az embargó miatt): az utak árát az interneten keresztül egy európai bank számlájára kell utalni, az onnan megy tovább Kubába.

Agee azt is elmesélte, hogy bár a kormány egyelőre nem akadályozza munkáját, rengeteg fenyegető levelet kap. Szerinte a levelek nagy része kubai emigránsoktól származhat, mivel ők komolyan ellenzik a Castro-rendszerrel történő együttműködést (l. Elian-ügy). Persze a volt ügynököt ez sem zökkenti ki: ,,Örülök, hogy az ellenfeleim haragszanak rám, hiszen ez csak azt jelenti, hogy tudják, hogy sikeres vagyok".