Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Gyilkossággal vádolják az ukrán államelnököt

2000.11.28. 16:29
Kapcsolódó cikkek (1)
Az ukrán szocialista párt elnöke kedden a parlament plenáris ülésén azzal vádolta meg Leonyid Kucsma államfőt, hogy ő rendelte meg Georgij Gongadze független internetes újságíró szeptemberi meggyilkolását. ,,Elegendő bizonyítékkal rendelkezem ahhoz, hogy kijelenthessem: Georgij Gongadze eltüntetését Leonyid Kucsma ukrán elnök rendelte meg. A gyilkosság előkészítéséről és végrehajtásáról pedig a kezdetétől fogva tudott Volodimir Litvin, az elnöki hivatal vezetője." A vádló, Olekszandr Moroz szerint az akciót Jurij Kravcsuk belügyminiszter szervezte meg.

A szocialista politikus keddi kijevi sajtótájékoztatóján eredetinek mondott magnófelvételekkel bizonyította állításait. A bemutatott kazetták állítólag Leonyid Kucsma, Volodimir Litvin és Jurij Kravcsenko beszélgetéseit tartalmazzák, s amelyek szerinte alátámasztják a vádat. Mint mondta, nem kételkedik a felvételek hitelességében. Moroz közölte: a kazettákat a biztonsági szolgálat (SZBU) egyik tisztjétől kapta, aki kész nyilvánosan is tanúvallomást tenni a bíróságon.

Moroz szerint elegendő bizonyíték a felvétel

A tisztán nem érthető, 15-20 perces hangfelvétel a pártelnök szerint elegendő annak bizonyítására, hogy az államfő személyesen adta ki az utasítást, és ellenőrizte a végrehajtását. A politikus közölte: a hangfelvételt átadja az újságíró eltűnésének ügyében vizsgálódó parlamenti bizottságnak.

A volt házelnök, akinek a pártja jelenleg tizenhat fős frakcióval rendelkezik a 450 fős ukrán parlamentben, kijelentette: "a szakszerűen megszervezett eltüntetés, a nyomozás passzív jellege, az alapvetően szükséges tevékenységek mellőzése, a magas rangú rendőri vezetők nem meggyőző magyarázatai előre megtervezett ügyre engednek következtetni".

Georgij Gongadze eltűnt
Georgij Gongadze, az Ukrainszka Pravda című internetes újság szerkesztője szeptember 16-án este tűnt el, útban kijevi otthona felé. Az újságíró családjának állítása szerint Gongadze-t ismeretlenek korábban többször megfenyegették a hatalmat nyíltan bíráló cikkei miatt. Eltűnése után két hónappal, november 3-án egy Kijev melletti erdőben találtak egy fej nélküli, savval leöntött férfiholttestet. Gongadze kollégái a holttesten elvégzett röntgenfelvételek és a megmaradt ékszerek alapján állítólag felismerték eltűnt kollégájukat. Jelenleg a kijevi törvényszéki orvosszakértői intézetben folytatnak vizsgálatot a holttest azonosítására.

Kovács Miklós: Ukrajnában nincs sajtószabadság

Az Index érdeklődésére Kovács Miklós, az ukrán parlament egyetlen magyar képviselője megerősítette, hogy az országban ismeretlen fogalom a sajtószabadság, ugyanakkor úgy gondolja, hogy egy újságírót Ukrajnában minden további nélkül el lehet tűntetni az államelnök közvetlen beavatkozása nélkül is, ezért a szocialista pártelnök vádjai minimum kétségesek.

Konferencia
A strassbourgi Európa Parlament kulturális bizottságának médiaügyekkel foglalkozó alosztálya október elején telefonos konferenciát szervezett az ukrán független újságírókkal, hogy többet tudjanak meg a helyi sajtóviszonyokról. A szervezet Európa című kiadványa szerint a beszélgetés nem jöhetett létre, mert amikor a telekonferencia elkezdődött, az újságírókat rohamrendőrök távolították el az épületből egy állítólagos bombariadó ürügyén, és később sem engedték vissza őket, hogy felvehessék a kapcsolatot a strassbourgi szervezettel.