Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Robbanásveszélyes helyzet Ukrajnában

2001.03.09. 22:02
Pattanásig feszült a helyzet Ukrajnában, miután pénteken két alkalommal is összecsaptak a Kucsma távozását követelő tüntetők a rendőrökkel. Az elnöki palota előtt tízezer ember tüntetett. A hatóságok meg nem erősített információk szerint letartóztattak egy sor ellenzékit is.
A tüntetést az Ukrajna Kucsma Nélkül nevű ellenzéki baloldali mozgalom, valamint nacionalista pártok szervezték Délelőtt egy ember súlyosan megsérült, amikor a hatóságok könnygázzal és ütleggel oszlatták fel a tüntető tömeget egy kijevi parkban. A parkban Leonyid Kucsma államfő épp egy ukrán nemzeti hős emlékszobrát koszorúzta meg. Legalább nyolc személyt letartóztattak - közölte a Reuters.

Leonyid Kucsma
Gyilkossággal vádolják
Tízezres tüntetés, összecsapások az elnöki palota előtt

Egy elnöki szóvivő beszámolója szerint Kucsma némileg sietve kényszerült távozni a helyszínről Kárpátaljára, a Tisza által elöntött területekre - közölte az MTI. A tüntetők tízezressé duzzadt tömege ezután átvonult a belügyminisztériumhoz, majd az elnöki palotához, ahol lefogott társaik szabadon bocsátását, illetve az elnök távozását követelték. A tömeg megdobálta az épületet, majd összecsapott az ellene kirendelt ötszáz fős rendőrosztaggal.

Lecsapott a rendőrség az ellenzékre

Jurij Lucenkótól, a mozgalom vezetőjétől származó információk szerint a rendőrség pénteken letartóztatta az Ukrán Nemzetgyűlés-Ukrán Nemzeti Önvédelem radikális nacionalista párt mintegy hetven tagját és szétverte a szervezet központi irodáját. Előzetes adatok szerint az előállítottak között volt Andrij Skil, a párt vezetője is. A rendőrség információ hiányára hivatkozva nem kívánta kommentálni a helyzetet. Az UNA-UNSZO telefonja nem válaszol - jelentette az Interfax-Ukraina.

Ukrajnában hónapok óta feszült a helyzet, rendszeresen tüntető ellenzékiek próbálják elérni az elnök távozását. Sokan azzal vádolják Kucsmát, hogy része volt egy internetes újságíró, Georgij Gongadze eltüntetésében, akit tavaly ősszel találtak meg lefejezve egy Kijev melletti erdőben. A nyomozásba az FBI is bekapcsolódott, George Bush amerikai elnök pedig ,,antidemokratikus kormányzati módszerei" miatt kritikával illette az elnököt. Kucsma tagadja, hogy köze volna az eseményekhez, az ellenzék ellen pedig rendszeresen erőszakosan lép fel.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!