Miklós
-7 °C
2 °C

Két rakétát kiemeltek a Kurszkról

2001.10.29. 13:47
Két Gránit típusú szárnyas rakétát is kiemeltek a Kurszk atom-tengeralattjáróból, további húsz maradt a fedélzeten. A hajóból 45 holttestet emeltek ki, az azonosított tetemeket a rokonaikhoz szállítják. A tengerészek egy része füstmérgezésben halt meg, közvetlenül a robbanások után. A hatóságok elutasítják azt a spekulációt, hogy a Nagy Péter cirkáló rakétája találta el a Kurszkot.

Az orosz szakemberek hétfőn megtalálták az első két Gránit típusú rakétát a Kurszk atom-tengeralattjárón lévő huszonkettőből. Az orosz hatóságok mindvégig azt állították, hogy ezeket a rakétákat nem szerelték fel nukleáris töltettel. A BBC-nek nyilatkozó Pavel Felgenhauer, orosz védelmi szakértő szerint a Kurszk a Barents-tengeri hadgyakorlat után egy földközi-tengeri misszióban vett volna részt az atom-tengeralattjáró, erre a feladatra pedig rutinszerűen atomtöltetet is biztosítottak.

Ötvenhét holttest

A Kurszkon megtalált holttestek száma hétfőre 45-re emelkedett. Az orvosi vizsgálatok alapján a tengerészek egy része füstmérgezésben halt meg: ők nem élték túl a robbanást. A holttestek közül huszonötöt azonosítottak, hetet pedig az Északi Flotta különgépeivel szállítottak el a rokonaikhoz. A múlt évben a búvárok 12 holttestet emeltek ki.

A Kurszk tragédiáját nem a Nagy Péterről indított rakéta okozta

Vlagyimir Usztyinov, a vizsgálatokat vezető orosz főügyész kijelentette, hogy a bizottság visszautasítja az a Der Spiegel német lap által ismertetett verziót, miszerint, a Nagy Péter orosz cirkálóról elindított rakéta találta el a Kurszkot (Bővebben: Eltévedt rakéta okozta a Kurszk tragédiáját).

A tenger alján maradt a Kurszk orra - a lefűrészelt testet emelték ki a közelmúltban -, és a bizottság úgy véli, annak kiemelése után tudják a tragédia igazi okát megmondani. Az orosz bizottság három lehetőséggel számol: a Kurszk fedélzetén baleset történt, egy másik hajóval ütköztek, vagy háborús aknára futottak.