Vilma
-7 °C
4 °C

Gyulára látogat Funar

2001.04.03. 15:50
Április végén, május elején Gyulára látogat Kolozsvár polgármestere, a magyarellenességéről ismert Gheorghe Funar. A meghívás hátterében Funar egy nyilatkozata áll, melyben attól tette függővé a romániai magyar nyelv használatáról szóló törvényt, ha a gyulai román gimnáziumban nem idegen nyelvként fogják oktatni a románt, s ha Magyarországon az utcán szabadon lehet használni a román nyelvet. Dancs László gyulai polgármester így meghívta Kolozsvár polgármesterét, hogy győződjön meg saját szemével minderről. Funár elfogadta a meghívást.

Április végén vagy május elején látogat Gyulára Kolozsvár polgármestere, a magyarellenességéről és szabados sajtónyilatkozatairól közismert Gheorghe Funar. A látogatást Dancs László gyulai polgármester kezdeményezte.

Funar a magyar nyelv ellen

Corneliu Vadim Tudor és Gheorghe Funar. Főnök és beosztott.
A meghívás hátterében az áll, hogy Gheorghe Funar polgármester a román helyi közigazgatási törvény alkalmazásával kapcsolatban - többek közt - azt nyilatkozta, hogy akkor hozzanak Romániában a magyar nyelv használatáról szóló törvényt, ha a gyulai román gimnáziumban nem idegen nyelvként fogják oktatni a románt, s ha Magyarországon az utcán szabadon lehet használni a román nyelvet - tudatta az Indexszel Gyula polgármestere. Nyilatkozatai után levélben felkerestem, és arra kértem, látogasson el hozzánk, és győződjön meg a valóságról - mondta Dancs László.

"Meglepett a válasz"

Március 29-én megérkezett a polgármester válaszlevele, melyben tudatta, hogy elfogadja a meghívást, és a látogatásra április végén, május elején fog sor kerülni. "Igazából meglepett a polgármester válasza, és gondolom, elég harsány sajtóvisszhangja lesz a dolognak" - fejezte be Dancs.

Gheorghe Funar a Nagy-Románia párt főtitkára, Kolozsvár polgármestere közel tíz éve alatt eddig hivatalos látogatáson nem volt Magyarországon, annak ellenére, hogy Pécs testvérvárosa Kolozsvárnak. Ha a látogatásra valóban sor kerül, igazi médiaszenzáció lesz.

Gyulán közel 3000 román nemzetiségű lakos él, ott található a magyarországi románok országos szervezetének a központja. A gyulai Nicolae Balcescu gimnázium egyike a legnagyobb román tannyelvű intézetnek.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.