Ambrus
-7 °C
3 °C

Tévedésből rohantak le egy londoni házat

2006.06.06. 11:38
Egyetlen besúgó ellenőrizetlen értesülései alapján rohantak le egy házat Londonban a rendőrség terrorelhárítói. A házban nyomát sem találták a keresett vegyi bombának. A gyanúsítottként letartóztatott tulaj terrorellenes, ezért tulajdonképpen örül, hogy a rendőrség komolyan kivizsgálja értesüléseit.

Hibás hírszerzési adatok alapján tartottak terrorrazziát a múlt pénteken Londonban, írja a Guardian. A lap értesülései szerint a nyomozók négy nap megfeszített munkája után kénytelenek voltak elismerni, hogy nem találtak semmilyen vegyi bombára utaló nyomot abban a kelet-londoni lakásban, ahol pénteken két gyanúsítottat is letartóztattak. Nemcsak fegyvernek nem akadtak a nyomára, de igazából semmi olyan nyomot nem találtak, ami a gyanúsítottak terroristaságára utalna.

Semmit sem találtak

"Nem volt semmilyen működőképes eszköz [értsd bomba] a házban. Nem volt nyoma bombagyártásnak. Látszólag sem a lakásban, sem máshol nincs semmi" - ismerte el a Guardiannak egy neve elhallgatását kérő rendőrtiszt. A nyilatkozó szerint ugyanakkor a rendőrség helyesen járt el, amikor a hírszerzés - mint utóbb kiderült, hibás - riasztása alapján lecsapott a házra.

A Guardian értesülései szerint a rendőrség valójában nem a titkosszolgálat, hanem egy, az iszlámista szélsőségesekről jelentő besúgó fülese alapján intézkedett. A rendőrség eredetileg "igen részletes titkosszolgálati értesülésekre" hivatkozott az akció indokaként, ám valójában a rendőrség tájékoztatta besúgója értesüléseiről a belső elhárítást. Az akcióról a titkosszolgálat és a rendőrség közösen döntött.

Nem kérnek bocsánatot

A Guardiannak nyilatkozó rendőrtiszt azt is elismerte, hogy sem a rendőrség, sem a titkosszolgálat nem ellenőrizte az értesülések hitelességét. Ezt az idő hiányával indokolták. "Ha valami azonnali fenyegetést jelent a nemzetbiztonságra, nincs időnk bepoloskázni a házat" - magyarázta a lapnak egy titkosszolgálati forrás. "A felderítés mindig hiányos, de ha öt százalék valószínűsége van egy terrortámadásnak, azt a kockázatot már nem vállalhatjuk" - tette hozzá egy neve elhallgatását kérő rendőrtiszt is.

A lap ugyanakkor aggasztónak tartja, hogy egy, megerősítetlen információ alapján lerohanhattak egy házat, ráadásul a rajtaütés során az egyik gyanúsítottat meg is lőtték. A rendőrség parancsnokhelyettese ennek ellenére sem volt hajlandó elnézést kérni az akcióért, melynek során 250 rendőr rohanta le a kelet-londoni sorházat. Nem volt hajlandó tisztázni annak részleteit sem, hogy miért kellett lelőni az egyik - 23 éves - gyanúsítottat.

Terrorellenes gyanúsítottak

Mint mondta, a rendőröknek "nem volt választásuk". "Ha nem intézkedtünk volna, és ne adj isten mégis lett volna bombájuk, sosem tudnánk együtt élni a tudattal, hogy ismereteink ellenére nem léptünk közbe" - magyarázta Andy Hayman rendőrfőnök-helyettes.

A rendőrök a razzia után a meglőtt 23 éves férfit és húszéves öccsét is letartóztatták, A gyanúsítottak ügyvédjeinek tájékoztatása szerint védenceik tagadják a vádakat. "ügyfelem terrorizmusellenes beállítottságú. Alapvetően örül, hogy a rendőrség kivizsgálja az értesüléseit, bár nyilvánvalóan nem tetszik neki, hogy őt gyanúsítják. Jómaga gondolni sem bír arra, hogy terroristákkal állna kapcsolatban" - nyilatkozta egyikük ügyvédje a Guardiannak.