Erzsébet
0 °C
7 °C

Megszólalt Litvinyenko feltételezett gyilkosa

2007.11.01. 16:11
Andrej Lugovoj orosz üzletember csütörtökön Moszkvában kijelentette: ő és családja nukleáris terrorizmus áldozatává vált Londonban egy évvel ezelőtt.

Lugovoj, akit azzal vádolnak Nagy-Britanniában, hogy Londonban polóniummal megölte Alekszandr Litvinyenko volt titkosszolgálati tisztet, sajtóértekezletén nem részletezte, hogy mit ért állításán, de hangsúlyozta: csak arra akart újra rámutatni, hogy semmi köze nincs a gyilkossághoz, Litvinyenkót azok ölték meg, akik őt is veszélyeztették. Elmondta: éppen egy évvel ezelőtt ő, családtagjai és barátai nukleáris terrorizmus áldozatává váltak. Barátja, Dmitrij Kovtun vállalkozó, azt is elmondta: sugárfertőzést kapott és gyógykezelésen esett át.

Lugovoj a Litvinyenko-ügyben Nagy-Britanniában folytatott nyomozás adatait ellentmondásosnak nevezte. Úgy vélte, hogy azok mögött a publikációk mögött, amelyek az orosz félt és személy szerint őt azzal vádolják, hogy nem hajlandó együttműködni a brit hatóságokkal, olyan erők állnak, akiknek érdeke az orosz-brit viszony romlása. Ebben az összefüggésben meg is nevezte Borisz Brerezovszkij Londonban élő orosz milliárdost, és elmondta: ha valami történik vele, az csakis Berezovszkijnak válik hasznára, de ezt sem magyarázta meg. Elismerte azonban, hogy nem fenyegették meg sem őt, sem családtagjait.

"Mindenki, aki valaha bekerült Berezovszkij legközelebbi körébe, vagy meghalt, vagy személyiségként megsemmisítették" – fogalmazott az üzletember. Ugyanakkor kijelentette: abból, hogy a brit sajtó hírül adta, hogy Litvinyenko a brit titkosszolgálatnak is dolgozott, arra lehet következtetni, hogy "akadnak még olyanok, akik az Oroszországgal fenntartott normális kapcsolatok mellett vannak". Végül egy kérdésre válaszolva elmondta: szerinte Vlagyimir Zsirinovszkij liberális-demokrata pártja 15 százalék körüli eredményt ér el a december 2-i választásokon. Lugovoj a szélsőségesen nacionalista párt listájának második helyén indul a választásokon, de a közvélemény-kutatók szerint kétséges, hogy a párt át tudja-e ugrani a 7 százalékos bejutási küszöböt.