Ambrus
-7 °C
3 °C

Öngyilkos merényletek tervezésével vádolnak 32 terroristát

2006.03.21. 16:29
Iszlám milicisták 32 tagú csoportját állítottak bíróság elé Spanyolországban. A vád szerint robbanóanyaggal megpakolt teherautóval akartak a terrorelhárítás központjába hajtani. A vádlottak kapcsolatban állhattak a 2004-es madridi merénylőkkel is.

A spanyol bíróság 32 iszlám milicistát vádol azzal, hogy egy robbanóanyaggal megrakott teherautóval akartak behajtani a nemzeti bíróság madridi épületébe, ahol a terrorelhárítással kapcsolatos nyomozásokat koordinálják. További célpont lehetett a Real Madrid stadionja is, jelentette az AP.

A március 13-án kelt és kedden nyilvánosságra hozott vádirat szerint a nagyrészt algériai származású milicista ellen eljárást indítanak terrorszervezeti tagság, összeesküvés merénylet elkövetésére, valamint közokirat hamisítása miatt. A spanyol Efe hírügynökség értesülései szerint a gyanúsítottakat még 2004 végén tartóztatták le.

Fernando Grande-Marlaska bíró szerint a robbanás 900 ember halálát okozta volna.

A merénylet kitervelésével a marokkói származású Mohamed Achrafot vádolják. Achraf számításai szerint egy teherautó 500 kilogramm robbanóanyaggal megpakolva hajtott volna a bíróság épületébe. Achraf 2004 augusztusa óta illegális bevándorlás vádjával a svájci hatóságok őrizetében volt, csak tavaly áprilisban adták ki Spanyolországnak.

A nyomozást vezető spanyol Baltasar Garzon bíró szerint Achraf Marokkó mártírjai néven állított fel egy csoportot még 2003-ban. A tagokat valószínűleg 1999 és 2002 között toborozta, mikor bankkártyával elkövetett csalás miatt börtönbüntetését töltötte. Garzon úgy véli, hogy a csoport további terrorista szervezetekhez is kapcsolódott, köztük a Madridban 2004-ben elkövetett vonatrobbantások elkövetőinek csoportjához, aminek 191 halálos áldozata volt.