A CIA és az olasz terrorizmus

Hogyan esett ki az ablakon a gyanúsított, akiről később kiderült, hogy a rendőrség ,,tévedésből" üldözte, s amúgy nem követett el semmit? - az olasz politikai krimikből megszokott jelenet, sajnos, nem (csak) a fantáziadús forgatókönyvírók ötleteiben szerepel, hanem a valóságban is előfordul.

Gyökerek és ,,másodvirágok"

A két évtizeddel ezelőtti olasz terrorizmus gyökereit kutatva lépten-nyomon szörnyű furcsaságokba botlunk. Ezt erősíti az itáliai kémelhárítás extábornokának, Gianadelio Malettinek a nyilatkozata is, hiszen ő úgy véli: a CIA senkitől sem zavartatva cselekedett, amikor bombamerényleteket készített elő az elmúlt évtizedekben Olaszországban, miközben a helyi politikusok és titkosszolgálatok ölbe tett kézzel nézték az amerikaiak akcióit.

Tegyük hozzá: az ölbe tett kéz még a jobbik eset volt. Malettit összesen 31 év börtönbüntetésre ítélték, mert a vád szerint nemcsak két újfasiszta Olaszországból való szökését készítette elő, hanem legalább egy esetben - az 1969-es milánói merénylet ügyében - félrevezette a hatóságokat. A tábornok egyébként jelenleg Dél-Afrikában él, gyakorlatilag száműzetésben.

Maletti állításai nem csupán a múltbéli ügyek tisztázása miatt fontosak, hanem azért is, mert a CIA állítólag Németországban is szoros kapcsolatot tartott neonáci szervezetekkel, márpedig a német szélsőjobb az utóbbi években ,,másodvirágzását" éli.

Az Ordine Nuovo merényletei

1969 decemberében bomba robbant a milánói Banca Nazionale dell'Agricoltura épületében. A rendőrség először anarchistákat gyanúsított (és le is tartóztatott néhányat ), de minden valószínűség szerint az elkövetők neofasiszták voltak (a később szóba került Franco Freda és Giovanni Ventura legalábbis annak számítottak, de őket felmentették a vádak alól).

Ventura szoros kapcsolatokat tartott fenn Guido Giannettini ezredessel, a neofasiszta MSI párt egyik buzgó hívével. A merénylet miatt indított per egyébként 1981-ig húzódott, de a kirótt életfogytiglani ítéletet végül megsemmisítették.

Giannettiniről maga Giulio Andreotti (aki a hetvenes évek első felében védelmi miniszter volt éppen) ismerte el, hogy a SID-nek dolgozott. Miután a gyanú a bombamerénylet ügyében a neofasiszta ezredesre is ráterelődött, a veszélybe került informátort a SID két főtisztje, Maletti és Antonio Labruna kapitány előbb egy rejtekhelyre vitték (a lakás egy Gladio-tagé volt valaha), majd segítettek Giannettininek külföldre, Franciaországba menekülni.

Marco Pozzan, akinek az eltüntetésében szintén szerepet játszott Maletti, Franco Fredának volt közeli munkatársa. Pozzan sokat tudhatott a bombamerényletek politikai hátteréről is.

Milánóban tizenhatan vesztették életüket, de ezután még tucatnyi áldozata volt az elkövetők utáni ,,nyomozásnak": a hatóságok ugyanis - miközben a szélsőjobbos tettesek menekülését segítették - a feltételezett baloldali elkövetőket üldözték, és előfordult, hogy a rendőrök által kiszemelt anarchista elfogására tett kísérletnél a gyanúsított saját lakása ablakából vetette ki magát - hogy maga cselekedett-e így, azt talán soha sem tudjuk meg.

Robbanóanyag-szállítás a Szent-Gotthárd-hágón keresztül

A CIA - Maletti által említett - robbanóanyag-szállításainak célállomásai többnyire az északkeleti olasz tartományokban, Venetóban és Friuliban voltak. A milánói merényletet például éppen a venetói Gladio-sejtek egyikével is összefüggésbe hozzák, ami valószínűsíti az összefüggést a szélsőjobboldal, a hadsereg, a CIA és a paramilitáris szervezetek között.

Maletti megemlíti, hogy az általa irányított tikosszolgálati szervek ,,magasabb szinteknek" is jelentették, hogy a Szent-Gotthárdon keresztül robbanóanyag érkezik Olaszországba, ám nem történt semmi az ügyben.

Mindez összefügg azzal, hogy Északkelet-Olaszországban már az ötvenes években kiépült egy sajátos félkatonai szervezet, a Gladio. Ennek eredeti célja az volt, hogy a szovjet blokk esetleges támadását partizánakciókkal tartóztassa fel (csak érdekességképpen: a magyar hadsereg feladata éppen az lett volna a szovjet haditervek szerint, hogy Észak-Olaszországban küzdjön meg az ,,imperialistákkal").

Egy leleplezés évfordulójára

A Gladio ma is tevékenykedik

Tíz évvel ezelőtt Casson olasz vizsgálóbíró egy 1972-es, Peteanóban elkövetett merénylet újranyomozásakor arra a következtetésre jutott, hogy Olaszországban több mint harminc éve (1956 óta), a parlamentáris demokrácia ellenőrzése alól félig-meddig kicsúszva tevékenykedett a Gladio (a név "kardot" jelent) félkatonai szervezet. A Gladio létezését a politikusok korábban határozottan tagadták.

A peteanói volt különben azon kevés merénylet közé tartozik, amelynek tettesei közül egyet jogerősen is elítélt a bíróság (Vincenzo Vinciguerráról, az Ordine Nuovo egyik tagjáról van szó).

A Gladio gyökerei

A Gladio gyökerei a második világháborúig nyúlnak vissza. Akik a történelemben járatosak, azok tudják: az amerikaiak nem Normandiában (1944-ben) szálltak először partra Európában, hogy a fasiszta tengelyhatalmak ellen ,,második frontot" nyissanak. Először ugyanis az USA és Anglia haderői Szicíliában kezdtek műveleteket.

Az 1943-as partraszállás előtt azonban megkezdődött a szicíliaiak ,,megpuhítása": ennek része lehetett az is, hogy amerikai börtönéből szabadon engedték Lucky Lucianót, a híres gengszterfőnököt. Cserébe Lucky felvette a kapcsolatot a szicíliai maffiával, a Cosa Nostrával, és előkészítette a talajt az amerikaiaknak.

Egyes források nem véletlenül emlegetik, hogy a maffia és a titkosszolgálatok (ekkor még a CIA elődje, az OSS tevékenykedett) együttműködése komoly ,,technológiai" előnyhöz, ,,know-how"-hoz juttatták az olasz bűnözőket a háború után: 1951-ben már jól felszerelt kábítószer-előállító laboratóriummal rendelkeztek a Cosa Nostra emberei...

A partizánsejtekből álló Gladiót formálisan 1956-ban hozták létre - az időpont világtörténelmi szempontból visszatekintve nem lehet véletlen: a szuezi válság és Magyarország szovjet lerohanása aligha nyugtatta meg a nyugati politikusokat. A paramilitáris szervezet megalakulásában angolok és amerikaiak egyaránt szerepet játszottak.

A Gladiónak számos testvérszervezete volt, a legtöbb nyugat-európai országban azóta fény derült hasonló félkatonai, partizánakciók végrehajtására kiképzett erők létezésére. (Franciaországban például Mitterand elnök idején oszlatták fel a regionális szervezetet.)

A P2 "lebukása"

A Gladio lelepleződése után tíz évvel, 1980-ban az olasz rendőrség egy Licio Gelli nevű férfi kapcsolatait akarta felderíteni, többek között azt, hogy milyen viszonyban volt Michele Sindonával, a maffia egyik vezérével. Ekkor azonban egy olyan listára bukkantak, amely megrengette az itáliai közéletet: a P2 nevű szabadkőműves páholy 962 névből álló tagnévsorát találták meg, amelyen ötven tábornok és admirális, két miniszter, 36 magas rangú rendőrtiszt, valamint számos újságíró és popsztár szerepelt.

Más források szerint mindhárom olasz titkosszolgálat főnöke, négy kormánytag, 48 parlamenti képviselő, 160 katonatiszt és a hadsereg vezérkari főnöke volt rajta a listán, bankárok, iparmágnások és diplomaták mellett. Van, aki szerint ez egy valódi árnyékkormányt jelentett a hivatalos kabinet mellett.

A P2 páholy nagymestere, szervezője, s az itt kialakult kapcsolatok egyik legfőbb haszonélvezője Licio Gelli volt. A P2 a szélsőjobboldal, a titkosszolgálatok és a katonai vezetés, de üzletemberek, politikusok és popsztárok között is közvetítő szerepet töltött be. Hozzá kell azonban tennünk, hogy a P2-be számos olyan személyiség is belépett, akik nemhogy előnyöket csikartak volna ki a szervezettől, hanem éppen őket használta fel, zsarolta meg Licio Gelli.

Gelli és a CIA

A CIA olaszországi második embere, Ted Shackleton, állítólag Licio Gellit 1970-ben mutatta be Alexander Haignek, aki akkor Nixon amerikai elnök kabinetfőnöke volt, később a NATO főparancsnoka, majd Reagan elnök idején külügyminiszter lett.

A P2 vezéralakja a nácikkal kollaboráló, s a partizánok által életre-halálra keresett Gelli volt, akit 1945 után a CIA szervezte be, majd 1950-ban a SIFAR nevű olasz titkosszolgálatnak is tagja lett.

Egy elfuserált puccs

A SIFAR főnöke, de Lorenzo tábornok azonban 1964-ben puccsot szervezett, és ennek felderítésekor feloszlatták ezt a szervezetet. A puccs célja Aldo Moro miniszterelnök meggyilkolása lett volna. Morót 1978-ban elrabolták, és végül valóban megölték - ám az elnök végül a Vörös Brigádok baloldali terrorszervezet áldozata lett. Máig tisztázatlan, hogy volt-e akkortájt (1978-ban) kapcsolat a maffia, a CIA, esetleg jobboldali politikusok és a szélsőbal terroristái között.

A puccskísérletbe belebukó SIFAR utódja a SID lett - ennek egyik vezetője volt Maletti -, de végül ezt a titkosszolgálatot is át kellett szervezni, mert a bombamerényletek (köztük az 1969-es milánói robbantás) finoman szólva is ,,árnyékot vetettek" a SID tevékenységére, amelyet később a SISDE váltott fel.

Az ügy további furcsasága, hogy Aldo Moro halála után megtalálták a meggyilkolt politikus leveleit, amelyekben említést tesz a NATO és a CIA által szervezett organizációról, amely az olasz hadsereggel ,,párhuzamosan" működött.

Terrorakciók: több mint kétszáz halott

A részben amerikai titkosügynökök által szervezett Glaudio-egységek (partizán-sejtek) működését olyan politikusok segítették kezdetben, mint a későbbi köztársasági elnök, Francesco Cossiga, aki a hatvanas években olasz védelmi miniszterként tevékenykedett. Később azonban megváltozott a Glaudio küldetése.

Gianadelio Maletti szerint a CIA a két legerősebb nyugat-európai - olasz és német - hálózatát használta fel, hogy ,,elősegítse a szélsőséges nacionalizmus újraéledését, és megakadályozza a szélsőjobboldal segítségével a társadalom balratolódását".

Az 1969 és 1980 között elkövetett szélsőjobboldali merényleteknek több mint kétszáz halálos áldozata volt, a sebesültek száma pedig meghaladta a hatszázat. Maletti szerint ebben az időszakban a CIA ugyanazt akarta elérni Olaszországban, mint az 1967-es görög katonai puccs idején, de az itáliai események kicsúsztak az ügynökség kezei közül.

A bolognai merénylet

A szélsőjobboldali merényletek közül kiemelkedik a bolognai pályaudvaron elkövetett robbantás. Bologna - Emilia Romagna ,,vörös" tartomány székhelye - a baloldali erők egyik központja Itáliában, a szélsőjobboldali merénylők talán ezért választhatták célpontként az iparváros pályaudvarát, ahol 85 ember vesztette életét, több mint kétszázan pedig megsebesültek.

A merénylethez használt fegyverek egy olasz parlamenti vizsgálóbizottság szerint a Gladio raktáraiból kerültek elő, ám Maletti CIA-ra utaló legújabb nyilatkozata ezt az információt megkérdőjelezheti, de legalábbis kiegészítheti.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!