Judit
-2 °C
8 °C

Újkori orosz–magyar kapcsolatok

2006.02.28. 13:20
Az újkori Magyarország csak árnyéka volt a középkori regionális hatalomnak, az legalább bele-beleszólhatott az orosz ügyekbe. Az 1700-as évektől Magyarország sokáig nem volt önálló tényező.

A törökkori Magyarország nem volt önálló tényező sem az európai, sem a világpolitikában. Sem az erdélyi fejedelmek, sem a magyarországi főurak, sem a pár évre a Felvidéken független kiskirályságot létrehozó Thököly nem voltak teljesen önállóak, erősen függtek a törököktől vagy az osztrákoktól.

Így aztán a folyamatosan a török birodalommal háborúzó cári Oroszország nem foglalkozott túlzottan sokat ezekkel a fejedelemségekkel, államalakulatokkal.

Az első varsói szerződés

Később, az 1600-as évek végén, Nagy Péter cár uralkodásától kezdve erősödik meg Oroszország igazán. Az 1700-as évekre már Európa meghatározó hatalma, partnere legfeljebb a Habsburg irányítású Bécs lehet, nem a török alól éppen felszabadított, az osztrákoknak alávetett Magyarország.

Rákóczit nem ismerhették el nyíltan
II. Rákóczi Ferenc sosem vált egészen legitim uralkodóvá, a legitimitáson, az uralkodók törvényességén alapuló orosz monarchia nem állhatott nyíltan a rebellis mellé. Az oroszok azonban legalább kifejezték támogatási szándékukat és rokonszenvüket a labancok ellen harcoló kurucok iránt.

Ehhez képest rövid ideig mégis kapcsolat jön létre Nagy Péter cár és II. Rákóczi Ferenc fejedelem között. 1707-ben, a Rákóczi-szabadságharc kellős közepén titkos szövetséget is kötöttek Varsóban.

A szövetség azonban sohasem lépett életbe, mert Rákóczit nem választották királlyá (a magyar főnemes legmagasabb címe a vezérlő fejedelem volt). Kevesen tudják azonban, hogy a kuruc országgyűléseken megszavazott efféle tisztségeket a nemzetközi jogban azért nehéz lett volna érvényesíteni.

1848–49 leverése

1711-ben a majtényi síkon letették a kurucok a fegyvert, és ezzel Magyarország betagozódott a Habsburg-birodalomba. Valóban önálló politizálásra ezután csak a reformkor idején, az 1800-as évek közepén kerül sor. Ekkoriban viszont már felerősödőben van a magyar nacionalizmus, ami ütközik a pánszlávizmussal, vagyis az orosz, szerb, horvát vagy éppen cseh és szlovák politikusoknak a szláv népek összefogásán alapuló eszméivel.

Deák és Széchenyi félelmei
A reformkorban Deák és Széchenyi arra inti a radikálisabb nézetrendszerű magyar politikusokat, köztük Kossuthot, hogy vegyék figyelembe a nemzetiségi viszonyokat, illetve azt, hogy a túlzó nacionalizmus árthat a magyarok ügyének.

A hivatalos cári politika csak eszközként használja a pánszlávizmust, Szentpétervár puszta hatalmi célokat követ. A cár Bécs erős szövetségese, a Szent Szövetség keretei között próbálja fenntartani a status quót, vagyis bebetonozni, ha kellett, erőszakkal is, a monarchiákat Európában.

Ezt a törekvést zavarja meg az 1848-as forradalmi hullám, amelynek legszívósabb ellenállási góca éppen Magyarország volt. A Habsburgok egymaguk nem is bírtak el a Kossuth irányította magyarokkal, ezért az 1848 decemberében trónra lépő új osztrák császár, Ferenc József kénytelen volt a leghatalmasabb szárazföldi hadsereggel rendelkező oroszoktól segítséget kérni a magyar szabadságharc leveréséhez. 1849-ben Paskievics (Paszkevics) herceg vezetésével nagy létszámú orosz egységek árasztották el Magyarországot, és végül a magyarok 1849-ben Világosnál le is tették a fegyvert a számbelileg óriási fölényben lévő cári és császári hadseregek előtt.

Bécs csendes árulása

Később viszont kiéleződött Bécs és a cári udvar viszonya, minthogy Ausztria nem állt az oroszok mellé a krími háború (1853–56) idején. Vagyis Ferenc József nem viszonozta a cár segítségét, amikor az oroszokra az angolok és a franciák is rátámadtak, a szokásos török elleni küzdelmek közepette.

Oroszország ezután egyre önállóbban lépett fel a Balkánon, ahol a délszláv népek védelmére hivatkozva próbált kijutni a tengerszorosokhoz, a Dardanellákhoz, illetve a Boszporuszhoz. Vagyis a cárnak kapóra jött a pánszlávista ideológia, a melegtengeri kikötők megszerzéséhez éppen jól illett a délszlávok megóvása.

Magyarország, a kvázinagyhatalom

A tengerszorosok megszerzéséhez legközelebb talán 1877-78-ban állt Oroszország. A cár seregei az elvesztett krími háború után húsz évvel – Bulgária felszabadítására hivatkozva – már Isztambul falainál álltak, de angol, francia nyomásra végül visszavonták az orosz csapatokat a török főváros alól.

Andrássy igazságtalan határokat húzott
A kongresszuson Andrássy aktív közreműködésével a lehető legigazságtalanabb módon – a nemzetiségi szempontokat figyelmen kívül hagyva – két részre osztották Bulgáriát, nem engedték egyesülni az újonnan létesülő bolgár cárságot a Kelet-Ruméliának nevezett, szintén bolgárok lakta területtel. (Később az egyesülés mégiscsak bekövetkezett, de ekkor már Andrássy nem volt közös külügyminiszter.)

Ekkorra már megalakult az Osztrák–Magyar Monarchia, amelynek külügyminisztere a magyar Andrássy Gyula volt. Az oroszellenes politikájáról ismert Andrássy az 1878-as berlini kongresszuson aktívan beleszólhatott az új balkáni határok kialakításába, és német–angol nyomásra nem is engedett a cártól függő Bulgáriának. Vagyis az Osztrák–Magyar Monarchia külügyminisztereként, az orosz befolyástól tartva, Andrássy elnyomta a bolgár törekvéseket. Ugyanez a helyzet később kísértetiesen megismétlődik egy Trianon nevű helyen, amikor majd Magyarország áll tehetetlenül a nagyhatalmaknak kiszolgáltatva, és hiába hivatkozik etnikai-nemzetiségi szempontokra vagy a területi integritás megőrzésére.

Trianon persze már az első világháború lezárása lesz. Az első világégésben egyébként Magyarország mint a Monarchia része a németek szövetségeseként Oroszország ellen harcol.

Tisza tudta, hogy nem nyerhet a világháborúban

Magyarország annak ellenére lépett be a világháborúba, hogy a miniszterelnök, Tisza István tudta: ha vesztünk, senki sem fog kegyelmezni a nemzetiségekkel türelmetlen kormánynak, ha viszont nyerünk, akkor újabb nemzetiségi területeket szerez a Monarchia, tovább rontva a német és a magyar népesség arányát az összbirodalmon belül, és még instabilabbá válik a dualisztikus rendszer.

A világháború keleti frontján a legvéresebb csaták Przemyśl környékén zajlanak az oroszokkal, itt körülbelül egymillió ember esik áldozatul. A háborút a Monarchia vesztesként zárja, Oroszországban pedig megbukik a cárizmus, a bolsevikok veszik át a hatalmat.

Kisantant és cordon sanitaire

A győztes nyugati antanthatalmak könnyed vonásokkal rajzolják át a kelet-európai határokat. Létrehozzák a cordon sanitaire-t a közben Szovjet-Oroszországnak átnevezett államalakulat körül (Lengyelország, Csehszlovákia, Románia alkotja a keleti „védőzónát”).

Magyarország körül a kisantant körvonalazódik a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság (későbbi Jugoszlávia), Nagy-Románia és Csehszlovákia részvételével. Ebbe Szovjet-Oroszországnak nincs sok beleszólása, mint ahogy Lenin sem segített katonailag a magyar Tanácsköztársaságnak, a 1919-ben rövid ideig regnáló kommunista diktatúrának.

Trianon és következményei

Trianonban Magyarország elveszítette területe kétharmadát, lakosságának több mint a felét. Az 1920-ban megerősödő Horthy-rendszer a határrevíziót tűzte ki legfőbb céljául. Ennek az álomnak a valóra váltása csak Hitler 30-as évekbeli megerősödése nyomán került kézzel fogható közelségbe.

A következmények
A bécsi döntésekkel, Hitlernek a magyarok javára hozott intézkedéseivel hazánk vészesen a nácik karjaiba sodródott. Horthy hintapolitikája, későbbi sikertelen kiugrási kísérlete ellenére a mai orosz tankönyvek szerint végül Berlin utolsó csatlósaként fejezte be a második világháborút.

Magyarország két hitlerista „rendezés” nyomán előbb 1938-ban Csehszlovákiából kapott, illetve 1939-ben szerzett vissza – némi erővel – bizonyos részeket, majd Hitler a második bécsi döntéssel Észak-Erdélyt is visszaadta 1940-ben.

Horthy megtarthatta volna Erdélyt?

Pedig 1941-ben, mielőtt Magyarország hadat üzent volna a Szovjetuniónak, Sztálin azt üzente Horthynak, hogy megtarthatja Erdélyt, ha kimarad a Moszkva elleni támadásból. (Horthy emlékirataiban azt állítja, hogy nem kapta meg az üzenetet, illetve félreértelmezve továbbították neki.)

Horthyt egyébként Hitler sem kérte 1941-ben a szovjetek elleni katonai akcióban való közvetlen részvételre. Ám a magyar vezetés nem akart lemaradni a románok mögött, akikkel Erdélyért versengett.

A Don-kanyartól az Árpád-vonalig

Így a magyar II. hadsereg is ott volt 1943-ban a Don-kanyarban, amikor januárban Urivnál és Scsucsjénél a szovjetek áttörték a védelmi vonalat. A a gyengén felszerelt magyar hadsereg alig tudott ellenállást tanúsítani, a százezret is meghaladta a halottak, a sebesültek, az eltűntek és a hadifoglyok száma.

Ezután a szovjetek előrenyomulása folyamatos volt. Az Árpád-vonalnál, a Kárpátok keleti oldalán fennakadtak ugyan egy időre, de a románok 1944 augusztusi átállása a magyar sáncot védhetetlenné tette délről.

Sikertelen kiugrási kísérlet, Budapest pusztulása

Innen folyamatos visszavonulás következett, kisebb-nagyobb ellentámadásokkal fűszerezve. Az értelmetlen ellenállás nyomán Budapest jelentős része romba dőlt. A háborút Horthy sem tudta megakadályozni: 1944. október 15-én megpróbált kiugrani a német szövetségből, de a németek végül fia elrablásával megzsarolták, és önként átadta kormányzói hatalmát a németek bábjának, Szálasi Ferenc „nemzetvezetőnek”.

A nyilas vezér jelszava a „Kitartás!” volt. Ennek értelme nem sok volt, viszont szörnyű pusztítást eredményezett, Magyarországot pedig a szovjetek legyőzött államként szállták meg 1944–45-ben.

A szovjet övezetben

Ezután az oroszok a jaltai orosz–amerikai–brit nagyhatalmi megállapodásokat némileg módosítva, teljes ellenőrzésük alá vonták Magyarországot (eredetileg az angolok is szerettek volna némi befolyást itt, de a briteknek végül fontosabb volt, hogy Görögországban biztosítsák pozícióikat).

A szovjet csapatok az 1990-es évek elejéig Magyarországon maradtak. Az ország nem nyerte vissza teljesen függetlenségét, 1949-ben csatlakozott a keleti gazdasági rendszerhez, a KGST-hez, 1955-ben csatlakozott a katonai együttműködéshez, a Varsói Szerződéshez.

1945 és 1948 között politikai és választási manipulációkkal a szovjetek és magyar kommunista szövetségeseik felmorzsolták a magyar demokratikus pártokat, és saját embereiket ültették az ország élére. Ez a diktatórikus Rákosi-rendszer bukott meg 1956-ban, a forradalom kitörésével.

Az újabb szabadságharc leverése

A szabadságharcba torkolló megmozdulásokat végül szovjet csapatok verték le, és kegyetlen megtorlás következett, amely 1958-ban érte el a tragikus csúcspontját Nagy Imre kivégzésével.

Ezután azt a fajta totális diktatúrát már nem állíthatták tartósan vissza, amely 1949–53 között jellemezte Magyarországot. A Kádár-rendszer a hatvanas évektől egyre puhább szisztémát épített ki, amely végül a szovjet nagyhatalom 1989-es bukásáig maradt fenn. A szovjet csapatok is elhagyták Magyarországot, amely a rendszerváltással visszanyerte függetlenségét.

Tudományos-kulturális kapcsolatok
Az újkori orosz–magyar kapcsolatok nem csak politikai természetűek voltak. V. Molnár László kutatásai alapján megállapíthatjuk, hogy II. Katalin cárnő (1762–1796) udvari orvosa például a magyar Gyöngyösi Pál volt, és I. Sándor háziorvosa is hazánkból származott el: Orlay Jánosról van szó. Keresztúri Ferenc a moszkvai egyetem orvosi karának dékána volt. Peken Keresztély is Magyarországról származott el Oroszországba, és ott államtanácsosi rangig emelkedett, közben az orosz orvosi kollégium titkára lett. Ő állította össze az első orosz gyógyszerkönyvet is. A történeti Magyarország területéről Oroszországba áttelepült – nem feltétlenül magyar nemzetiségű – pedagógusok közül főként Zékány Jánost említi V. Molnár László. Zékány II. Péter cár nevelője volt. Balugyánszky Mihály nagyváradi jogász professzor az 1819-ben létesített pétervári egyetem első rektora lett, és ő tanította jogra (részben) a későbbi I. Miklós cárt is. Balugyánszky utóbb igazságügyi államtitkár, a 15 kötetes orosz törvénytár szerkesztője lett. Aztán ne feledkezzünk meg Zichy Mihályról sem, aki összesen 49 évet töltött második hazájában, Oroszországban, és három cárnak volt udvari festője. Zichy 1847-ben kezdte el az akkori orosz cár unokahúgát, Karolina nagyhercegnőt tanítani, a hercegnő rajztanáraként követte a családot Berlinbe, Nizzába majd Szentpétervárra. Zichy jó viszonyban volt az utóbb letartóztatott Csernisevszkijjel, aki forradalmi demokrata gondolkodóként a XIX. században rokonszenvezett a magyar törekvésekkel. Zichy 1858 áprilisában az orosz művészeti akadémia tagja lett, 1859 januárjában a Sztanyiszlav-érdemrend harmadik fokozatának kitüntetését kapta. Majd ugyanebben az évben elnyerte a „császári festőművész” címet a vele járó „mesés” 6000 rubeles fizetéssel.