Mária
-6 °C
-2 °C

Merénylet egy dohai színház ellen

2005.03.20. 12:56
Egy brit állampolgár meghalt, tucatnyian pedig megsebesültek, amikor szombaton helyi idő szerint este kilenckor nagysebességgel belehajtott egy külföldiek által előszeretettel látogatott egyszintes fából készült színháznak, amely az angol tannyelvű iskola szomszédságában van.

Öngyilkos merénylő robbantott gépkocsiba rejtett pokolgépet Katar fővárosában Dohában, az angol tannyelvű iskola szomszédságában szombaton, az iraki háború megkezdésének második évfordulóján. A terrorakció egy brit állampolgár életét követelte.

Egyelőre nincs felelős

Senki sem vállalta eddig a merényletet, amelyet két nappal azután követett el az öngyilkos tettes, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet szaúd-arábiai vezetője több hónapos hallgatás után hangüzenetben szólította fel a Perzsa-öböl térségében élő híveit a "Nyugat elleni keresztes hadjáratra".

A merénylő nagy sebességgel hajtott bele szombat este, helyi idő szerint röviddel 21 óra után az iskola épületével szomszédos, fából készült egyszintes színháznak, amelyben amatőr színjátszók Shakespeare Vízkereszt, vagy amit akartok című darabját adták elő.

Kiégtek az autók, kitörtek az ablakok

Mintegy százan ültek a nyugatiak által előszeretettel látogatott színház nézőterén az előadás idején. Hivatalos közlés szerint tucatnyi ember - egy brit, katariak és más arabok, valamint ázsiaiak - sebesült meg, az egyetlen halálos áldozat egy brit állampolgárságú férfi volt.

A robbanás nagy pusztítást okozott az egész környéken. A színházban tűz keletkezett és az épület összeomlott, a környéken parkoló autók kiégtek, a házak ablakai kitörtek. Az angol tannyelvű iskolában csak az ott tanító és benn lakó negyven tanár tartózkodott, közülük senki nem sebesült meg, de biztonsági megfontolásokból kiköltöztették őket.

Az al-Kaida vezérét, a szaúdi származású Oszama bin Ladent támogató szélsőségesek számos ilyen típusú merényletet hajtottak már végre a szomszédos országokban, főleg Szaúd-Arábiában és Kuvaitban. A parányi Katar eddig azzal büszkélkedett, hogy biztonságos ország, nem fordulnak elő öngyilkos merényletek. Katar ad otthont az amerikai fegyveres erők középső parancsnokságának (Centcom), emellett egy katari támaszpontról irányította az amerikai vezérkar az Irak elleni inváziót.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.