Natália
-3 °C
7 °C

12 halott, ötven sebesült egy kabuli merényletben

2006.09.30. 11:54
Az első hírekhez képest egyre több áldozatról érkeznek információk Kabulból, ahol a belügyminisztérium előtt robbantotta fel magát egy öngyilkos merénylő.
Öngyilkos robbantásos merényletben meghalt 12 ember - köztük egy gyerek és két nő -, további 40-50 pedig megsebesült szombaton Kabulban az afgán belügyminisztérium épületénél - közölték a hatóságok.

Egy rendőrparancsnok szerint az áldozatok többsége rendőr, illetve a belügyminisztérium alkalmazottjai, akik éppen munkába érkeztek a terrorcselekmény elkövetésekor. Egy nyolcéves fiú is meghalt a robbanásban, valamint két nő - közölte az egészségügyi minisztérium egyik tisztségviselője. A belügyminisztérium szóvivője szerint a 12 halálos áldozat közül 10 polgári személy, kettő rendőr.

A detonáció helyi idő szerint reggel fél nyolc (közép-európai idő szerint hajnali öt óra) körül történt közvetlenül a minisztérium főkapuja előtt. A minisztérium szóvivője azt mondta: a merénylőt rendőrök megállították az intézmény kapujában, ekkor robbantotta fel a nála lévő szerkezetet.

Mohammed Hanif, az afganisztáni tálib lázadók egyik szóvivője telefonon közölte, hogy ők követték el a támadást, de - mint állította - az nem öngyilkos merénylet volt, hanem a pokolgépet távirányítással hozták működésbe.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!