Árpád
-2 °C
9 °C

Milliárdos korrupciós botrányt titkolt el Leszek Miller

2003.01.08. 16:08
Egy ellenzéki képviselő feljelentette Leszek Miller lengyel miniszterelnököt, mivel tudomására jutott, hogy a kormány első embere értesült ugyan egy 17,5 millió dolláros (3,9 milliárd forint) korrupciós ügyről, azonban elfelejtette azt bejelenteni az ügyészségen. A Gazeta napilap leleplező cikke szerint az ügyben érintett lehet a kormányzó párt is. A miniszterelnök ellen saját igazságügyi minisztere is vizsgálatot rendelt el.
A jobboldali ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) lengyel parlamenti párt egyik képviselője a varsói körzeti ügyészségen feljelentést tett Leszek Miller miniszterelnök ellen bűncselekmény elkövetésének címén. A képviselő, Zbigniew Ziobro álláspontja szerint a kormányfő törvénysértést követett el, minthogy még tavaly júliusban hiteles forrásból tudomást szerzett egy gigantikus korrupciós ügyről, amely a sajtószabadságot fenyegette, de elmulasztotta megtenni a szükséges intézkedéseket.

Miller a Gazeta főszerkesztőjétől értesült az ügyről

A legnagyobb példányszámú lengyel napilap, a liberális Gazeta Wyborcza december 27-i számában megírta, hogy egy orosz származású, de évtizedek óta Lengyelországban élő médiamágnás és filmproducer, Lew Rywin még tavaly júliusban felajánlotta a Gazeta kiadójának, az Agora Rt.-nek, hogy 17,5 millió dollár (3,9 milliárd forint) kenőpénz fejében elintézi, hogy a médiacég megvásárolhassa a Polsat televíziót, illetve eléri a médiatörvény ehhez szükséges módosítását. Rywin érzékeltette, hogy egy, a hatalmat a kezében tartó csoport, benne a miniszterelnök nevében jár el, és a pénzt a kormányzó párt, a Baloldali Demokratikus Szövetség céljaira fordítják. Miller, aki a Gazeta főszerkesztőjétől, Adam Michniktől értesült az ügyről (még tavaly júliusban), cáfolta és képtelenségnek nevezte Rywin állításait.

Zbigniew Ziobro ellenzéki képviselő szerint a jelek szerint Lengyelországban törvényeket pénzen lehet vásárolni. Meglátása szerint a büntető törvénykönyv megfelelő cikkelye szerint a miniszterelnöknek kötelessége lett volna haladéktalanul tájékoztatni az ügyészséget arról, hogy bűncselekmény elkövetése jutott tudomására. A Gazeta leleplező cikke után az igazságügyi miniszter vizsgálatot rendelt el, több párt pedig parlamenti vizsgálóbizottság felállítására tett javaslatot. Grzegorz Kurczuk egyébként pont tavaly júliusa óta áll az igazságügyi tárca élén, elődje Barbara Piwnik maga Leszek Miller kezdeményezésére távozott.

Kommunista titkosügynökök, szépen csordogáló kenőpénzek

Aleksander Kwasniewski államfő 2001 októberében nevezte ki az új miniszterelnököt, Leszek Millert, miután Jerzy Buzek kormányának lemondását követően új választásokat írtak ki Lengyelországban. A kormányzó Baloldali Demokratikus Szövetség a 2001. szeptember 23-i parlamenti választásokon 44,9 százalékos támogatást kapott. A választások után két hónappal már botrányok övezték az új lengyel kormányt. A varsói körzeti ügyészség vizsgálatot indított Andrzej Lepper, a harmadik legerősebb parlamenti párt, az Önvédelem elnökének információi alapján, miszerint Wlodzimierz Cimoszewicz külügy- és Jerzy Szmajdzinski nemzetvédelmi miniszter, valamint a második legerősebb parlamenti formáció, a Polgári Platform három képviselője, Donald Tusko, Pawel Piskorski és Andrzej Olechowski üzletemberektől és bűnözőktől több tíz- vagy százezer dollár értékű csúszópénzt fogadott el.

A baloldali-parasztpárti koalíciós kormány két miniszterhelyettese 2001 decemberében ismerte be átvilágítási nyilatkozatában, hogy együttműködött az egykori lengyel kommunista titkosszolgálattal. Andrzej Byrt külügyminiszter-helyettes 1987 után működött együtt a volt kommunista titkosszolgálattal, a másik volt titkosügynök kormánytag, Slawomir Cytrycki még a rendszerváltás előtt került a miniszterelnöki hivatalba, most a kormány állandó tanácsának tagja. A két kormánytag pénteken nyilvánosságra hozott nyilatkozata előtt két másik magas rangú kormánytisztviselő ismerte el az egykori kommunista titkosszolgálattal folytatott együttműködés tényét: Jan Truszczynski EU-főtárgyaló és Marek Dukaczewski, a katonai titkosszolgálat (WSI) új főnöke.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!