Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Nyoma veszett két brit katonának

2003.03.24. 06:21
Két brit katona eltûnését jelentette a brit védelmi minisztérium. A Daily Mail értesülései szerint Bászra külterületén három katonát ért rakétagránátos támadás, a harcosok feltehetõen életüket vesztették. A hadügy szóvivõje nem kívánt reagálni a napilap értesüléseire.
Két brit katona eltûnt, jármûvüket Dél-Irakban érte támadást - mondta el a brit védelmi minisztérium szóvivõje a BBC-nek. A szóvivõ nem tudott felvilágosítást adni arra vonatkozóan, hogy az eltûnt katonák melyik alakulatnál szolgáltak.

Elmondása szerint "kísérletek folynak a katonák felkutatására". A szóvivõ szerint szándékosan hallgatják el a katonák tartózkodási helyére vonatkozó információkat, "biztonsági és mûveleti okokból".

Három halott Bászránál?

A szóvivõ nem kívánta megerõsíteni, hogy a két eltûnt katonának köze lehet egy londoni napilapban megjelent írásban megemlített három katonához. A Daily Mail hétfõi száma szerint három brit katonának veszett nyoma. A lap szerint a katonák életüket vesztették - amennyiben az információ igaz, õk lennének a brit hadsereg elsõ harctéri veszteségei a háború kezdete óta.

A napilap értesülései szerint a három harcos Land Rover terepjáróit iraki rakétapropelleres gránátok találták el a Bászra külterületén zajló ütközet során.

A brit haderõ tizenhat katonája helikopterbalesetben vesztette életét, egy pilóta és fegyveroperátora halálát a szövetséges amerikai hadsereg légvédelmi rakétája okozta.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!